Jogerős, hogy jól bírálta el a villamostendert a BKK

MTI/iho   ·   2015.03.19. 19:26

A BKK MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a jogerős ítélet szerint a központ a Ganz-Skoda ajánlatának mindhárom érvénytelenségi okát megalapozottan és jogszerűen állapította meg, a közbeszerzési eljárás és az annak eredményeként meghozott döntés megfelel a közbeszerzési törvényeknek.

Az eljárásban a BKK a CAF-ot hirdette ki győztesnek a villamostenderen, a Ganz-Škoda ajánlatát pedig érvénytelennek minősítette többszöri hiánypótlás után. Ezt a cseh gyártó – amely alvállalkozóként indult a tenderen – megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB), a grémium pedig megsemmisítette a BKK határozatát és hiánypótlást írt elő. Tavaly októberében ezt a döntést felülbírálta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, és kimondta, hogy a BKK megalapozottan hirdette ki az eredményt. Másodfokú döntésében a Fővárosi Törvényszék most ugyanezt állapította meg.

A BKK közben ismét megvizsgálta az ajánlatokat és újból a CAF-ot hirdette ki győztesnek, ezt a Škoda újra megtámadta, de a KDB ezt már elutasította, a BKK így tavaly március 5-én aláírhatta a szerződést a spanyol gyártóval.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.