Jövőre startol az e-útdíj

iho/közút   ·   2012.03.21. 08:45

Határidőre, a napokban elkészült az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetését megalapozó szakmai javaslat. Az előterjesztést a kormány soron következő üléseinek egyikén tárgyalhatja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a bevezetés részleteiről, tervezett ütemezéséről legkorábban a kormánydöntést követően adható tájékoztatás − írja a Napi Gazdaság.

A használatarányos útdíj bevezetése hét éve húzódik, legutóbb a Széll Kálmán Tervben azzal számolt a kormány, hogy az 2013 elejétől működni fog, azaz a teherautósok a jelenlegi átalánydíj helyett a felhasználás arányában fizetnének díjat. Ehhez képest most féléves csúszás várható. Szakemberek szerint ha tavasszal ki is írják a pályázatot, a rendszer feltehetően csak 2014-ben, a választások után startolhat, a hálózat kiépítése jelentős időt igényel, illetve a nemzetközi tapasztalatok alapján jogorvoslattal is lehet számolni.

Az új rendszerben első körben − a sztrádák használatáért − a nagy tehergépjárműveknek kellene leróniuk ilyen módon az útdíjat, az összeg a jelenlegi mintegy duplája lenne, később pedig − körülbelül hat-tíz év alatt − érné el az uniós szintet. A tervezet szerint az éves útdíjbevétel az induláskor körülbelül százmilliárd forint lenne, míg a működésre fordított összeg ennek 20 százalékát vinné el, vagyis mintegy 80 milliárd forint „tiszta” bevétele keletkezne az államnak, ami bőven duplája a jelenleginek. A gazdasági lap úgy tudja, van olyan elképzelés is, amely azzal számol, hogy fokozatosan terjesztenék ki a rendszert a különböző utakra, így idővel nemcsak a sztrádákon, hanem a fő közlekedési utakon is ilyen módon kellene fizetni.

A kormány a költségvetési hiánycél tartásához szükséges további intézkedésekről szóló, február végi határozatában arra hívta fel a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyen javaslatot az elektronikus útdíjfizetési rendszer legkésőbb 2013. július 1-jétől történő bevezetésére. A lap információi szerint várhatóan még tavasszal kiírják a szolgáltatás bérlésére vonatkozó pályázatot.

Első körben a nagy tehergépjárműveknek kellene útdíjat fizetniük<br />(fotó: Tevan Imre)

Kapcsolódó hírek