Kálmán Imre vs. Railjet: utazzunk vonattal Münchenbe!

„Lelkes utazó és még lelkesebb vasútbarát lévén egy novemberi hétvégén elutaztam Németország harmadik legnagyobb városába, a bajorországi Münchenbe. Egy nyári salzburgi railjetezés sikerén fölbuzdulva kezdtem tervezgetni ezt a programot. Úgy éreztem, életre szóló élmény lesz, hiszen ha Ausztria rendben volt, Németország csak jobb lehet. Nem lett igazam...

Mivel kevesebb mint egy héttel az indulás előtt vettem a jegyeket, gondoltam, érdeklődöm a kedvezményes SparNight jegyek elérhetőségéről a székesfehérvári nemzetközi pénztárban. Mint kiderült, a „korlátozott számban” figyelmeztetés nem alaptalan, a legolcsóbb ajánlat 59 euró volt. Ülőkocsiba. Sebaj, egyszer kibírjuk. Azt mondjuk nem értem, hogy a jegyre miért SparNight van írva, és a MÁV honlapján az 59 euró három ágyas fülkére vonatkozik, nekünk pedig ülőhelyünk van. A visszaúton a Railjetre pedig 49 eurós jegyeket kaptam, amilyen ajánlat nem is szerepel a honlapon. A jegyen „München Spezial” áll, ami az internet szerint 29 euró...

Sebaj, a lényeg, hogy van jegyünk, mehetünk! Az utazás Velencén kezdődött, innen mentünk Kelenföldre egy motorvonatnak kinevezett Traxx plusz halberstadti kocsik összeállítású szerelvénnyel. Annak ellenére, hogy problémamentesen haladtunk, Kelenföldig sikerült öt perc késést összeszedni, ami menet közben volt nyolc–tíz is. Úgy tűnik van valami a elővárosi motorvonatosításban; a Flirtökre nem jellemző az ilyesmi. Bölcs döntés volt a korábbi vonattal menni, mert a 20:43-ra érkezővel simán lekéstük volna a 20:55-ös csatlakozást.

A várakozás percei nem teltek unalmasan; Kelenföld teherforgalmi élete mindig hálás fotótéma. Vonatok iránt kevésbé érdeklődő útitársam örömmel nyugtázta a Keletitől már két percet késni tudó szerelvény érkezését. Szokás szerint ÖBB-s Taurusszal és elegáns, egységes magyar kocsi-összeállítással jár a 462-es EuroNight. A kocsik belső tere mondjuk úgy, kissé divatjamúlt. A hat fős kupék ülésein a 90-es évek tiszta, de kopott kárpitja, drapp színű MÁV-logós függöny. Ülésállítási lehetőség mindösszesen annyi, hogy az ülés alá mélyen elrejtett, mindenki által lábtartónak használt kallantyút meghúzva maximum tíz centit előrecsúszik az ülőlap és kissé megdől a háttámla. Tegyük hozzá, hogy ez csak ott működik, ahol megvan a fogantyú... A fülkék tolóajtaja (még) rendesen működik, bár a felső záróretesz nem mindig tartja meg a zárt állapotot.

Salzburgban menetrend szerint 02:30-tól 04:28-ig álltunk, mivel lecsatolták a Zürichbe tartó (Wiener Walzer) vonatrészt, mi pedig megvártuk a velencei 40236-os EN-vonatot, amelyet hozzákapcsoltak a mi vonatrészünkhöz.

Salzburgban egyébként mozdonyt is cseréltek, a DB 80-as évek végén gyártott 5600 kW teljesítményű 120.1-es sorozatú, 200 kilométer/órás végsebességű mozdonya került a szerelvény élére. Az impozáns adatok ellenére is késett a vonat, bő negyedóra késéssel érkeztünk meg Münchenbe.

A városnézés részleteivel nem terhelem az olvasót, annyit érdemes megjegyeznem, hogy aki nem riad vissza egy kora hajnali keléstől és kevés alvástól, az bátran próbáljon ki ehhez hasonló utakat, mert különleges élmény látni egy ilyen nagyvárost hajnalban és sokkal kényelmesebben lehet várost nézni, fotózni a főbb nevezetességeknél is, hiszen nincs tömeg.

A visszaúton a 67-es számú Railjettel utaztunk, ami Salzburg és Bécs között egy helyett két szerelvénnyel közlekedik. Mindkét állomáson a szokásos osztrák hatékonysággal végezték el a fel-, illetve a lecsatolást, utasként a körülbelül három perccel hosszabb megállási időnél többet nem is vettem észre. Salzburg után a szerelvény vészfékezés után körülbelül harminc percet állt a nyílt pályán, ami később bő negyven perces késéssé bővült. A vezető jegyvizsgáló minden állomáson értesítette az új felszállókat, hogy műszaki hiba miatt ennyi meg ennyi perc késés van, szíves elnézésüket kérjük, mindezt németül és angolul is. Ausztriában azonban a 230-as pályán van lehetőség behozni a lemaradást, így Bécsbe csak tíz perccel érkeztünk később a vártnál. Hazánk vasútján azonban ilyesmi nem fordulhat elő, így a kelenföldi információs táblák érkezéskor már huszonöt perc késést mutattak. Érdekes, hogy az osztrák szakaszokon precízen működött az utasinformáló kijelzőrendszer, mindig mutatva az aktuális késést és a várható érkezést a következő állomásokra, míg Hegyeshalom után csak a menetrend szerinti érkezés volt olvasható, a késésről semmi hír.

Késői érkezésünk után már Kelenföldön sem akadt túl sok látnivaló, így fázós toporgással töltöttük az időt, várva a 21:17-es velencei zónázó ez alkalommal valóban Flirt volt. Az utazás utolsó szakasza nyugodtan telt, rendesen érkeztünk és indultunk mindenhol. Nagyjából 1200 kilométer megtétele után jó volt hazaérni, kipihenni magamat, és másnap elgondolkozni a tapasztalatokon.

Különös dolog összevetni a magyar vasúti személyszállítás legmodernebb eszközét az osztrákéval. Az egyik sárga–kék, a másik piros–fekete. Az egyik elővárosi, a másik nemzetközi. Az egyik két éves, a másik kilenc. Az egyik 160-nal tud(na) menni, a másik 230-cal megy. Az egyik késik... És a másik is...”

Érsek Máté

Megosztaná velünk utazási élményeit? Várjuk azokat!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!