Kamiont gázolt egy vonat Nyíregyházánál

iho   ·   2013.11.11. 17:16

Egy magyar rendszámú kamion tartott Nyírtelek felől Nyíregyháza belvárosa felé a 38-as főúton. A Tokaji úti fényjelzővel és félkarú sorompóval védett vasúti átjáróban a sofőr tisztázatlan okból úgy hajtott rá a sínekre, hogy a nyíregyházi állomás felől érkező, Záhony irányába haladó személyvonat nekiütközött a kamion végének. A karambol nyomán a kamion hátsó ajtaját letépte a mozdony (431 301) eleje, majd nekicsapta a fényjelző berendezésnek, összeroncsolva azt.

Az elején rongálódott vonat vészfékezést követően nagyjából a Hímes utca vonaláig csúszott. A vonaton utazók nem sérültek meg, többen gyalog folytatták útjukat, amíg az ismerősök kocsival nem jöttek értük. A kamion megállt a Tokaji úton. Ilyen esetben a sofőr ellen a rendőrség vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indít eljárást. A fényjelző a baleset után még jó ideig pirosan villogott, így könnyen lehet, hogy már a kamion előtt is tilos jelzés volt érvényben. Az anyagi kár milliós nagyságú lehet. A nyomok rögzítése miatt az utat teljes szélességében le kellett zárni a forgalom elől. A vizsgálat a kora esti órákban ért véget - írja a Szabolcs Online.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Akkus tolatómozdonyokat venne a ZSSK

iho/vasút   ·   2026.11.06. 12:00

A szlovák kormány támogatását élvező beruházással koros járműveket váltanának ki, felkészülve az ETCS 2031-re kötelező használatára a fővonalakon. Mely mozdonyok jöhetnek szóba?