Kandó emlékét hirdeti <br>a 480 001

iho/vasút   ·   2011.08.17. 15:40
400

A Kandó Kálmán emlékére koszorúkkal ékesített első V40-es mozdonyt felidézve gördült be a 480 001 a Keleti pályaudvar kilencedik vágányára. A Himnusz eléneklése után (előadó a MÁV-Gépészet Szolnoki Járműjavító Kft. kórusa volt) először dr. Fónagy János államtitkár, majd Spaller Endre országgyűlési képviselő és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. vezérigazgatója mondott üdvözlő beszédet, majd Osztie Zoltán esperes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöke megáldotta a mozdonyt.

A frissen felékesített 480 001 pompázik a Keleti kilencedik vágányán<br>A képre kattintva a sajtóbemutatón és a megemlékezésen készült fotógalériánkat tekinthetik meg<br>(fotók: Vörös Attila)

A megemlékezés a Fiumei úti sírkertben folytatódott, ahol előbb dr. Fónagy János és Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti fejlesztési Minisztérium államtitkára, majd Márkus Imre és Márton Ferenc, a MÁV Trakció Zrt. vezérigazgató-helyettese, végül Spaller Endre és Szarka Ferenc, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója helyezték el koszorúikat Kandó Kálmán sírján. Kandó életútját az örökös Kandó Judit és Márkus Imre méltatta. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Önnek bejön az új Kandó-mozdony? Szavazzon!

Tetszik a Werbe-Traxx?
Igen
Nem
Inkább a GYSEV Széchenyije
Free polls from Pollhost.com

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.