Katapultüléstől elnöki székig: a bolgár pilóta-államfő

Kelecsényi István   ·   2016.11.16. 08:45
cim

Sokak szerint a jó pilóta tulajdonságai jól jöhetnek a jó politikusnak is: nehéz helyzetek gyors áttekintése, döntési képesség, megfelelő mértékű, de nem túlzott kockázatvállalás, határozottság, bátorság, intelligencia, magányosan, de csapatjátékosként is sikeres munka. És persze az sem baj, ha valaki elég jó fizikai állapotban leledzik, és bírja a testi-lelki túlterhelést... Ezzel együtt viszonylag kevés repülőemberből lesz politikus, bár vannak ellenpéldák is, akár az amerikai McCain szenátor, vagy az idősebb George Bush, aki elnökségig vitte. Nálunk a rendszerváltás utáni első államfő, Göncz Árpád töltötte élményekben gazdag fiatalságát többek közt vitorlázó pilótaként.

Most pedig megint egy kiváló repülőember lett egy ország legmagasabb közjogi méltósága: Rumen Radev volt katonai pilótát, főtisztet 2016. november 14-én megválasztották Bulgária elnökének. Kollégánk és állandó szerzőnk nem is egyszer találkozhatott vele.

Először az életrajz: Radev 1963. június 18-án született, Dimitrovgrád városában, Bulgáriában. 1982-ben diplomázott matematika szakon a Haskovói Főiskolán. Jelentkezett a bolgár légierőhöz, vadászrepülő szeretett volna lenni. 1987-ben fejezte be a hajózókiképzést, és hadnagyként a 15. vadászrepülő ezredhez került a Ravnets repülőbázisra. A kiképzési repülések és légirendészeti feladatokban adott készültség mellett folyamatosan tanult. A légierő akadémiáján osztályelső. 1989-ben, két éves pilóta-pályafutással a háta mögött már ezredparancsnok-helyettes. Jó kezű, kiválóan repülő pilóta. Jártasságát folyamatosan fenntartja a MiG-21BiSz vadászrepülőgépen. 1990-től ezredparancsnok.

Repülte a 21-est is...

1992-ben az Egyesült Államokban elvégezte a Maxwell légibázison a parancsnoki kollégiumot (Squadron Officer School). 1994-ig századosként a 15. vadászrepülő ezred parancsnoka, utána átszervezik a Bolgár Légierőt, és az 5. vadászrepülő bázis állományába tartozó MiG-29 század parancsnoka. 1994 és 1996 között parancsnoki teendői mellett folyamatosan tanul, és elvégzi a Rakovski védelmi és személyzeti főiskolát, szokása szerint osztályelsőként. Hadtudományi téren a harcászati repülőkiképzés, a hajózószemélyzet és a szimulációk hatását is vizsgálja. Előléptetik őrnaggyá. Közben 1998-tól az 5. vadászrepülő bázis parancsnokhelyettesének nevezik ki.

1999-ben átvezénylik a Plovdiv melletti Graf Ingatyevóra, Bulgária legfontosabb repülőbázisára. A parancsnoki teendők és tanulás mellett, fenntartja hajózó jártasságát. 2000-ben a Bolgár Köztársaság légierejéről ír tanulmányt a Brüsszeli NATO-központban. Ezredesi rendfokozatot kap és 2002–2005 között Ignatyevóban is bázisparancsnok-helyettesi beosztásba kerül. A parancsnoki és hajózói teendőket egy időre hátrahagyva, az Egyesült Államokba helyezik át, ahol az Air War College-on (Légiharc Akadémián) a Maxwell Repülőbázison, Master of Strategic with Honors kitüntetéssel végez. Visszatérte után dandártábornokká léptetik elő, majd 2009-ben kinevezik a Bolgár Légierő parancsnokhelyettesének. 2014-ig helyettes, majd vezérőrnagyként 2014-től 2016-ig, a Légierő Parancsnoka.

...de a kedvenc típusa a 29-es volt

Repülőiskolán az alapfokú légcsavaros típusokon kívül L-29, L-39 sugárhajtású kiképző repülőgépeken tanult repülni, majd MiG-15UTI, MiG-17, MiG-21 és végül MiG-29-es vadászrepülőgépekkel összesen 1400 órát repült. A viszonylag alacsony repült óraszám ellenére kiváló pilóta, de parancsnoki teendői több repülést nem engedélyeztek neki. Repült nyugati típusokon is. Kipróbálta „hátsó ülésből” az F-15, F-16, F/A-18, Eurofigter, és JAS-39 Gripen típusokat.

2014-től a légierő parancsnokaként a bolgár katonai repülés ismertségéért és elismeréséért is sokat tett. 2014-ben a szófiai nemzetközi repülőtéren megrendezett repülőnapon – ahol a saját légierőben rendszeresített típusok vettek részt – maga ült be a MiG-29-es pilótafülkéjébe, és magas szintű műrepülő bemutatót repült:

A repülőnap után ismertem meg Radev tábornokot. 2014-től sajtófőnöke Dessy Gencseva segítségével, rendszeresen meghívták a NATO-országokból az újságírókat és fotósokat a Bolgár Légierő gyakorlataira. A cél az volt, hogy pozitívan mutassuk be a légierő tevékenységét. Radev tábornok általában részt vett az eseményeken, találkozott az újságírókkal, és ilyenkor hangsúlyozta nekünk, hogy azért kaptuk a meghívást, hogy bemutassuk képeinkkel a világban a bolgár katonai repülést. Büszke volt rá, hogy nemcsak parancsnok, hanem képzett hajózó is. Mindig közvetlenül, barátságosan és nyíltan beszélt, akár a légierő problémáiról, akár más kényesebb dolgokról volt szó.

2014 és 2016 között részt vehettünk a fél tucat Thracian Thunder, Thracian Star, Thracian Eagle gyakorlaton, ahol az amerikai légierő és Légi Nemzeti Gárdák F-15 és F-16 alakulatai a két ország bilaterális szerződése alapján, közös kiképzési repüléseken vettek részt a bolgár légierő típusaival, valamint a légvédelmi rakétaegységeivel.

A politika azonban nem adta meg a támogatást a légierő szinten tartásához, sőt, alapvető feladatainak elvégzéséhez sem.

Sokat harcolt a MiG-ek életben maradásáért...

A légierő ugyan beszerzett három C-27J szállító, valamint hat Pilatus PC-9 gyakorló repülőgépet, és fél tucat Eurocopter Cougar (modernizált Super Puma) helikoptert, de a régi orosz harci repülőgépek cseréje, nem történt meg. 2014-ben véglegesen kivonták a MiG-21BiSz/UM repülőgépeket a hadrendből, azóta az ország légirendészeti feladatait tizenkét (négy–hat üzemképes) MiG-29B/UB látja el. Bulgária rendelkezik papíron egy tucat Szu-25K/UBK csatarepülőgéppel, amelyeknek körülbelül a fele üzemképes, azonban egy-két éven belül várható a kivonásuk.

A Fulcrumok üzemeltetése sem zavartalan, hiszen az ukrajnai események után az EU és a NATO országok valamint Oroszország közt kialakult hidegháborús helyzet és embargó mindennapi üzemeltetési problémát jelentenek. A bolgár vadászrepülőgépek hadrafoghatósága olyan mélyre süllyedt, hogy 2015 nyarán Radev a regnáló miniszterelnökhöz hívatlanul ment találkozóra, népes média jelenlétében, hogy pénzt és hajtóművásárlásra engedélyt kérjen. Kilátásba helyezte: amennyiben nem kapja meg a támogatást, lemond.

...de közben remekül tudott köteléket repülni az amerikai kollégákkal is

Ekkor úgy nézett ki, hogy sikeres volt a manővere, engedélyezték az RD-33 gázturbinák vásárlását. Az orosz ajánlatot azonban, elsősorban politikai nyomásra, drágának minősítették, és vészmegoldásként Lengyelországhoz fordultak. A lengyelek, saját szakállukra, ukrán támogatással, modernizáltak saját MiG-29-es repülőgépeikből tizenhatot, és a gázturbinák nagyjavításába és üzemidő-hosszabbításába is önállóan belekezdtek. Ez nem volt problémamentes, mivel egyrészt megszűnt az orosz garancia, másrészt hosszú idő volt, amíg a formulárokból, és a javítási tapasztalatokból végül sikerült megoldást találni. A bolgároknak saját készletükből eladtak egy tucat hajtóművet, közben saját gépeiknek tendert írtak ki RD-33 gázturbinák beszerzésére.

A bolgároknak az egy tucat hajtómű vészmegoldásnak megfelelt, de hosszabb távon ez sem az üzemeltetési nehézségeket, sem a hajtóműgondokat nem oldotta meg. 2016 tavaszán ismét előállt az előző évi helyzet. Rumen Radev ismét a kormányhoz fordult, de a probléma orvoslása helyett elfogadták a lemondását. Dessy Gencseva főnökét egy hétre rá követte. A bolgár légierő olyan válságba került, hogy még a légirendészeti készenléti szolgálatot is egy időre amerikai F-15 vadászrepülőgépek biztosították, a Balti Légirendészeti Misszió mintájaként Bolgár Légirendészeti Misszió néven.

Közvetlen, derűs, jó humorú férfi, aki tudta, hogy fontos a jó viszony a sajtóval

Radev lemondása után politikusi pályába kezdett és az ellenzékben lévő Bolgár Szocialista Párt, illetve az Alternatíva a Bolgár Újjászületésért (ABR) mozgalomban találta meg a helyét, de függetlenként indult az elnökválasztáson. A légierő parancsnokaként, médiaakcióival ismert, és elismert ember volt, valamint kiváló szónoki képességekkel, és széles látókörrel rendelkezik. Rumen Radev a választáson 59,35 százalékkal nyert, ellenfele a jobboldali Cecka Gacseva 36,17 százalékot szerzett. Radev 2017. január 22-én lép hivatalba.

A légierő egykori parancsnoka vasárnap este jelezte, szeretne jó viszonyt ápolni az orosz és az amerikai elnökkel. Radev korábban többször elmondta, hogy az Oroszországgal szembeni európai szankciók eltörlésén fog fáradozni. Kijelentéséért a nyugati és hazai média egy része oroszbarátnak minősítette. Az amerikai tiszti akadémiákon is tanult volt tábornok azonban eltökélten euro-atlanti politikus, aki hazája és Európa érdekét nézi, és mint hangsúlyozta, nem az Egyesült Államok geopolitikai érdekeit kívánja szolgálni, mint Európa több vezetője. Európa érdeke, hogy a hidegháborús szembeállás helyett, ismét a kölcsönös gazdasági előnyök és a kereskedelem virágozzon az EU és Oroszország között, jelentette ki a kampánya során – Bulgária népességének túlnyomó része szláv és egyben ortodox keresztény vallású. Az embargó a bolgár mezőgazdaságnak óriási károkat okoz, ennek kis részét kompenzálja csak az Európai Unió. Az Egyesült Államok, csak a bezmeri és ignatyevói katonai bázis beruházásaiban vesz részt.

Kampánykép: már civilben...

Rumen Radev szerint a két szláv állam, Ukrajna és Oroszország konfliktusa és viszonya ellenére Oroszország nem fenyegeti az Európai Uniót, és a NATO-t sem, tehát embargó helyett, vissza kell térni a kereskedelemhez és a tárgyalásos megoldásokhoz. Ennek talán első lépése, hogy Oroszországtól tíz RD-33 gázturbinát rendeltek, amelyekkel ismét elláthatja a bolgár légierő a békebeli légirendészeti tevékenységet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek