Katari VIP-cég az első 747-8i tulajdonosa

iho/repülés   ·   2012.03.01. 12:01
cim

A meghosszabbított törzsű, új hajtóművekkel és szárnnyal készült Boeing 747-es teherszállító változatának első példányait tavaly ősszel állította forgalomba a Cargolux, most került átadásra a hosszabb púpjáról messziről felismerhető utasszállító változat első gépe.

Az új tulajdonost mindeddig maga a Boeing sem nevezte meg, de mivel a gép katari felségjelzést viselt, amikor felszállt Everettben, a szaksajtó szerint az Amiri Flight nevű katari cég lehet a titokzatos megrendelő.

(fotók: Boeing)

Noha a repülőgép repülési-avionikai szempontból gyakorlatilag elkészült, valójában még két év, amíg szolgálatba áll: a gyártó ugyanis minimális belső berendezéssel adta át, a gép hamarosan a kansasi Wichitába kerül, majd Hamburgba, a Lufthansa Technikhez: ott kapja meg a nyilván minden luxusigényt kielégítő különleges felszereléseket. A VIP-kivitelű 747-esek 100 utas számára 481 négyzetméter alapterületű kabint kínálnak, hatótávolságuk 16 300 kilométer.

2005 óta ez az első utasszállító 747-es, amely újonnan kerül a vásárlóhoz. Az első légitársaság pedig a Lufthansa lesz, amely átveszi és forgalomba állítja a maga 747i típusú gépét valamikor márciusban az ígéretek szerint. Amúgy a mostani Jumbo az 1439-edik 747-es, amit 1968 óta gyártottak.

Az új, nagy hatótávolságú, az A380-asnál kisebb, de a Boeing szerint annál is gazdaságosabban üzemeltethető, alacsony zajszinttel és károsanyag-kibocsátás mellett használható repülőgép a mai típusok szinte már megszokott sorsát követi, vagyis alapos csúszással és költségtúllépéssel sikerült csak a fejlesztése. Most is van olyan probléma, amely valamiképp meghatározza az üzemeltetését: az amerikai szövetségi légügyi hivatal, az FAA döntése értelmében rezonanciaveszély miatt egyelőre nem használhatja a gép a vízszintes vezérsíkokban elhelyezett kiegészítő üzemanyagtartályokat. Ugyanakkor a Boeing azt ígéri, hogy a kezdeti nehézségek ellenére felgyorsítja az óriásgép gyártását, és még az idén 35-42 új 747-est ad át a személyszállító illetve cargováltozatokból a megrendelőknek.

Kapcsolódó hírek