Székelyudvarhelyen közkedvelt a kerékpározás

MTI   ·   2011.08.03. 12:30

A mozgalom tagjai és támogatói július közepén jelentették be, hogy a biciklizés népszerűsítése érdekében első lépésként, önkéntesek bevonásával, a város különböző pontjain megszámolják a kerékpárosokat és kérdőíves közvélemény-kutatást is végeznek.

A kérdőívezés még tart, a forgalomszámlálás lezárult és a napokban elkészült az első statisztikai jelentés – tájékoztatta a www.uh.ro című székelyudvarhelyi hírportált Jakab Áron Csaba, az Udvarhelyi Info Egyesület elnöke.

Az önkéntesek júliusban a város területén összesen négy forgalmas csomópontban egy hétfői és egy szombati napon számolták meg a 13-15 óra között áthaladó kerékpárosokat.

Az összesített adatok szerint összesen 823 bringást jegyeztek fel, ebből 501-et hét elején, 322-t hétvégén. Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy az udvarhelyiek "hétköznapi biciklizők". A megszámoltaknak több mint fele (60,87 százalék) pattant nyeregbe a hét kezdőnapján.

Az eddig kérdőíveken összegyűjtött adatokból kiderül: a háztartásonként két bringával az udvarhelyiek kerékpárbarátok.

A megkérdezettek zömének van kerékpárja, sőt, 41 százalékuk két kétkerekűvel is dicsekedhet. A megkérdezettek 41 százaléka családjával kerekezik, és ugyanennyien sporteszköznek használják a kétkerekűt.

A legtöbben naponta pattannak nyeregbe, 84 százalék pedig szívesen venne részt kerékpárosoknak szervezett programokon.

A kérdőíveken a "Mit hiányolnak a városban?" kérdésre válaszolók 76 százaléka a kerékpárutat jelölte meg, 10 százalék parkolóhelyeket hiányolt. Hat százalék szeretne több zöldövezetet és mindössze 2 százalék élne a bringabérelés lehetőségével.

Az adatok teljes feldolgozását várhatóan szeptemberig befejezik, majd javaslatcsomagot állítanak össze és juttatnak el a polgármesteri hivatalba.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, első nap

iho/vasút   ·   2024.09.25. 12:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Hidrogénüzemű villamos, akkumulátoros motorvonat és tolatómozdony – a szeptember 24-ei eseményekből szemlézünk.