Két sárga a fehérek között

iho/közút   ·   2011.12.29. 11:19

Az első öt, Budapesten bemutatott, újbeszerzésű mentőkocsiból egy sem került vidékre, valamennyi a fővárosban teljesít majd szolgálatot. A további 32-ből azonban Borsod megyébe is jut kettő január végéig, tájékoztatta az Észak-Magyarországot dr. Breitenbach Géza, az Országos Mentőszolgálat regionális orvosigazgatója a múlt heti „bemutató” után, ahol a mentőszolgálat vezetői szemügyre vehették a 850 millió forintos, központi költségvetést terhelő beszerzés eredményének első példányait.

Egy roham- és egy esetkocsi

A megyébe jutók közül az egyik rohamkocsiként, a másik esetkocsiként áll majd hadba. Ami önmagában jó hír ugyan, az viszont kevésbé, hogy tudjuk: 15 mentőautót viszont le kellett állítani, mert koruk meghaladta a jogszabályban előírt (három évvel kitolt) 13 esztendőt. Az országos szervezeten belül újraosztották a gépkocsikat, mivel a maradékból több helyen, így itt sem lehetett kiállítani a szolgálatot, tudtuk meg az orvosigazgatótól. A Borsod megye Hajdu-Biharból kapott négy, 10 évesnél nem idősebb, ámde 6-8 százezer kilométert futott – már lefutott – Toyotát. Az igazgató nem először jelentette ki: 5-6 évesnél idősebb kocsikat mentésre az afrikai országokon kívül nemigen alkalmaznak, csak nálunk. A legöregebb, legelhasználtabb gépkocsik csak arra jók, hogy kötelező tartalékot lehessen belőlük képezni.

Újabb ígéret szerint

A kormány legújabb ígérete szerint országosan további 23, alapvetően szállításra alkalmas jármű beszerzése is várható, de csak egy év múlva, közölte dr. Breitenbach Géza. Egyébként az új, sárga, közelről is megszemlélt autók kétségtelen előnyének tartja, hogy eleve mentésre tervezték őket – ennélfogva például a belmagasságuk is nagyobb – szemben az eddigiekkel, amelyeket utólag alakítottak ki e célra. Némelyikben a szűkös beltér miatt ugyancsak gondot okoz egy vákumágyon fekvő sérült lélegeztetése.

Kapcsolódó hírek