Kétezer-ötszáz

iho/közút   ·   2023.10.06. 15:00
credobus_econell12_volanbusz

Ennyi autóbusszal frissült a Volánbusz buszparkja a társaság öt évvel ezelőtt indított járműfiatalítási programjának kezdete óta.

A Volánbusz Zrt. 2022 decemberében indított közbeszerzési eljárást kétszáz kéttengelyes, alacsony belépésű, szóló autóbusz vásárlására. A tender eredményesen zárult: a közlekedési társaság idén április 6-án kötött keretmegállapodást a Kravtex Kft.-vel, melynek értelmében a magyar gyártó Credobus Econell 12 típusú autóbuszokat adhat át a Volánbusznak, összesen 14,3 milliárd forint értékben. A kocsikból év végéig forgalomba áll az utolsó példány is. A MÁV–Volán-csoport járműfiatalítási programjának keretében – az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – ezzel már pontosan 2500 új jármű emeli az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalát.

Az első 27 jármű Vas, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében már nyár eleje óta közlekedik. A további 173 autóbusz októberben és novemberben érkezik a társasághoz. Az új járművek az év végéig fokozatosan szinte valamennyi vármegye helyközi közlekedésében megjelennek.

A hazai gyártású járművek légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított, speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozókkal rendelkeznek. Az autóbuszokat a minél kevesebb károsanyag kibocsátásával járó, hatékony és biztonságos üzemeltetés érdekében az Euro6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja.

A hamarosan érkező járművek már jól ismert, megbízható gyártmánynak számítanak, hiszen csak ebből a típusból 1046 példány állt forgalomba a Volánbusznál az elmúlt években. A Kravtex eddig összesen több mint 2500 Credobus márkájú autóbuszt adott át a közlekedési társaságnak, legutóbb 47 Econell 18 Next típusú csuklós jármű fiatalította a flottát.

Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Hazánknak ma már nincs olyan járása, ahol ne tűnnének fel a társaság új buszai. A MÁV–Volán-csoport járműfiatalítási programjának köszönhetően az elmúlt öt évben a közel hatezer példányos járműállomány már több mint negyven százalékát lecserélte a közlekedési társaság.

(Nyitóképünkön a Volánbusz egyik új, idén beszerzett Credobus Econell 12-ese. Fotó: Volánbusz Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek