Kettő a svédeknek, négy Brazíliának: új Gripenek első átadásai

iho/repülés   ·   2021.11.28. 12:00
123214344_4845722865468375_5460146380324072621_o

A JAS-39 E már sorozatgyártásban elkészült példányai. Vajon Magyarországnak is megoldás a Gripen után a Gripen?

Az első E-Gripenek átadása azt jelenti, hogy „érett” a gyártmányunk és teljesítjük valamennyi szerződéses kötelezettségünket – mondta az átadási ünnepségen a Saab elnök-vezérigazgatója, Micael Johansson.  Hasonló elégedettséggel nyilatkozott a brazil és a svéd légierő parancsnoka: egyelőre ez az a két ország, Brazília és Svédország, amely szolgálatba állítja a Magyar Légierőnél is rendszeresített multifunkcionális harci gép, a JAS-39 C/D alaposan továbbfejlesztett változatát.

(fotók: Saab)

A brazilok 36, a svédek 60 példányt rendeltek, a dél-amerikaiakkal 2014-ben írta alá a gyártó a szerződést. Mint beszámoltunk róla, egy kétüléses demo-példány tavaly ősszel érkezett hajón Navegantes kikötővárosba, majd innen már saját szárnyán repült át próbákra az Embraer Sao Paolo közelében fekvő, Gavião Peixoto tesztközpontjába, a gépek közül egyébként jónéhányat ott, tehát az Embraernél fognak legyártani. A brazil fél már korábban is jelezte, számára nem egyszerűen a harci gép fontos, hanem a vele elnyerhető technológia-transzfer. Ugyancsak nyilvánosságra hozták, hogy ott a gépet F-39 néven emlegetik.

Ami a dél-amerikai óriásország számára az előző változathoz képest vonzóbbá tehette a típust, az az E-változat alaposan megnövelt hatótávolsága, amit a negyven százalékkal megnövelt tüzelőanyag-kapacitás tett lehetővé, ezt pedig a svéd mérnökök úgy érték el, hogy áthelyezték a főfutókat, és ezáltal lett több hely a törzsben kerozinra. A megnövelt teljesítményű hajtómű nagyobb maximális felszállósúlyt és terhelhetőséget jelent, a felfüggesztési pontok száma póttankoknak és fegyverzetnek tízre nőtt, a gép új AESA radart, kommunikációs rendszert, frissített fegyverrendszert és műszerfalat kapott.

Ami az E és a kétüléses F változat további perspektíváit illeti, ebben a pillanatban a Saab első vonalban a finn és a kanadai tendereken harcol az újabb megrendelésért, mindkét légierő az F/A-18-asait akarja lecserélni. Korábban Horvátországot is esélyesnek tartották, de közben Zágráb a francia légierő használt Rafale vadászgépeit választotta, az erről szóló végleges megállapodást a napokban írták alá. Többször volt korábban nyerő pozícióban a svéd gép a svájci beszerzési döntések hullámzása során, de a kormány idén nyáron, sokak meglepetésére az F-35-ös mellett döntött, amúgy még erről nincs parlamenti határozat, és esetleg népszavazás is blokkolhatja a szerződéskötést, és akkor netán kezdődhet a beszerzési folyamat elölről. Igaz, 2019-ben maga a gyártó vonta vissza a Gripen E ajánlatát.

Magyarország Gripen-bérleti szerződése 2026-ban jár le, és ezzel kapcsolatban számos feltételezés látott napvilágot esetleges típuscseréről. Azonban ez minden elemző szerint túlságosan költséges lenne, például az áttérés az F-35-ösre. Miután az idei repülőnapon magasrangú Saab-küldöttség látogatott Kecskemétre, együttműködési megállapodást írtak alá, és elhozták az E-változatot is makett formájában, sokak számára tűnik logikusnak az újgenerációs svéd gépre való váltás.

Maróth Gáspár kormánybiztos szerint Magyarországnak egy 2040-50-re sorra kerülő nagy technológiai változásra kell felkészülnie a katonai repülésben, „időt kell nyernünk, hogy megfelelő döntést tudjunk hozni. Nincs annyi pénzünk, hogy hibázzunk” – mondta a katonai beszerzésekért felelős politikus.  Egy érdekes megközelítés: a Svéd Légierő az E-változatot részben meglévő C/D-k átépítése révén kapja meg, a kérdés, vajon lehet-e a magyarok számára is a jövő egy az új gépekhez képest viszonylag olcsóbb megoldás, a Gripen után a Gripen E, átépített példányok formájában?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek