Kezdődik a nagy húzd meg, ereszd meg játék!

MTI/iho   ·   2016.11.21. 18:45
kiskalauz0

– A vasutas szakszervezetek középtávú, két-három éves bérmegállapodásra törekednek a MÁV-csoporttal – mondta Halasi Zoltán, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke. első lépésben jövőre azt szeretnék, ha a vasúttársaság minden munkavállalójának a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKSZ) keretein belül megszülető országos szintű garantált szakmunkás bérminimum-emelés mértékével megegyező fizetésemelést biztosítanának. A VDSZSZ Szolidaritás elnöke hozzátette, a vasúti munkahelyek megőrzése érdekében 2018-ig további harminc százalékos béremelésre van még szükség. Halasi Zoltán ezt azzal indokolta, hogy a kormány által bejelentett szakmunkás bérminimumra vonatkozó béremelési javaslat a VKF-en előterjesztett formában a vasútnál foglalkoztatott 38 ezer munkavállalóból 18 ezret érintene.

Ne boruljon minden a minimálbér miatt!

– Amennyiben a vasúttársaságnál csak a bérminimum emelkedne, akkor a fizetések összecsúsznának. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek: a cég szinte összes alkalmazottja garantált bérminimumon lenne foglalkoztatva, így magasan képzett szakemberek hagyhatják el a vállalatot – vélte a szakszervezeti vezető. Halasi Zoltán szerint a bérek összetorlódásának az elkerüléséhez a társaságnak egy olyan bér és besorolási rendszert kell kialakítania, amelyet nem borít fel a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum emelése minden évben. A VDSZSZ Szolidaritás elnöke kifejtette: a három szakszervezet, amely lefedi a MÁV-csoport munkavállalóinak kilencven százalékát, együtt kíván fellépni a bértárgyaláson, és egységesen akarnak tárgyalni.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnöke közölte: a szakszervezetek által javasolt fizetésemelés lehet az első lépés a munkaerő elvándorlásának megállításában, amiben a szakszervezet mellett a társaságnak is komoly felelőssége van. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a szakszervezet érdeke, hogy a vasút jól működjön, az utasok és a vasutasok is elégedettek legyenek.

– Utóbbihoz azonban szükség van a fizetés emelésre – mondta.

MÁV: meg kell tartani a szakképzett munkaerőt

A vasúttársaság vezetősége egy hosszabb távra szóló bérfelzárkóztatási program bevezetését kezdeményezte, amely kiszámítható életpályamodellt biztosítana a vasutasoknak. – A javaslat egyeztetése az érintett minisztériumokkal folyamatban van – közölte a MÁV. Kiadott közleményük szerint a MÁV-csoport valamennyi leányvállalata bérfelzárkóztatási programot állított össze, ezek alappillérei minden vállalatnál azonos elvekre épülnek, az intézkedéscsomag tartalmában illeszkedik az egyes társaságok munkaerő-összetételéhez, a stratégiai munkakörök bérelmaradásának kompenzálásához.

A vasúttársaság vezetősége – az érdekképviseletek konstruktív javaslatait is megvizsgálva – intézkedések sorozatát hozta annak érdekében, hogy különösen a vasútszakmai munkakörökben a megfelelő mennyiségű és minőségű, szakképzett munkaerő állományát megtartsa.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek