Kína: súlyosan visszaesett a belső légiforgalom

MTI/iho   ·   2013.09.02. 15:00
cim2

Az előző félévekhez hasonlóan továbbra is a gazdaság lassulását szenvedik meg a kínai légitársaságok – derül ki a három legnagyobb iparági cég első féléves teljesítményét részletező jelentésekből. A piaci értéke alapján az ország legnagyobbja, az Air China január és június között 7,3 százalékkal tudta növelni profitját, amely így 1,12 milliárd jüant (41,4 milliárd forint) tett ki. A részletes adatokból ugyanakkor az látszik: a pozitív adatok hátterében nem a kiemelkedő teljesítmény, hanem a kínai valuta erősödése, a hongkongi Cathay Pacific Airwaysben való részesedéséből származó bevételek és más, az országhatáron kívül generált bevételek állnak. Ugyanakkor a társaság belföldi utasforgalma 15 százalékkal esett vissza.

Az ágazat gyengesége a második számú szereplő, a China Eastern Airlines jelentésében az Air China-énál is jobban tükröződik. A vállalat első féléves nyeresége az előző évhez képest 23 százalékkal csökkent, 763,3 millió jüant (28,2 milliárd forint) tett ki. A bronzérmes China Southern Airlines szintén zsugorodó profitról adott hírt, így a cég a tavalyinál 19 százalékkal szerényebb eredményt, 344 millió jüant (12,8 milliárd forint) könyvelhetett el az idén, június végével bezáróan.

A vállalatok a gazdaság lassulása és az annak következtében visszaeső hazai kereslet mellett a mind erősödő és az árakat lefelé nyomó versenyt, valamint a gyorsvasút-hálózat bővülését okolják elégtelen első féléves eredményeikért. A belföldi légiforgalom az Aviation Week összefoglalója szerint nem kevesebb mint tíz százalékkal esett vissza, és ez azért különösen kellemetlen, mert eközben épp ezekben az években nővelte szinte valamennyi jelentős társaság nagyon komoly mértékben a légiflottáját. A gazdaság lassulása ugyanakkor persze relatív, mert a növekedés megmarad, csak a mértéke csökkent a korábbi években mért 11-12 százalékról 7,5-re.

Ami a belső közlekedési konkurenciát illeti, a repülés egyebek mellett azért is került hátrányba a fejlődés dinamikája tekintetében, mert a belföldi légijáratok egyre kevésbé pontosak, a túlzsúfolt reptereken a késések mindennaposak és a mértékük egyre nő. A szaklap szerint elsősorban a Peking International és as sanghaji nemzetközi légikikötő vált a sajtóban is hírhedtté a pontatlan járatok magas száma miatt, akadt, amikor az egyórás járatot húsz órán keresztül volt képtelen a légitársaság elindítani.

Az Aviation Week azt állítja, hogy valójában nem is (csak) a repülőterek zsúfoltsága, hanem  a légierő által lezárt légterek és a katonák által fenntartott korlátozások a fő okai a belső járatok körüli bizonytalanságoknak. Akármi is az eredete a gondoknak, végső soron az utasok egy része a késések miatt pártol át inkább a gyorsvasúti hálózathoz, amely egyre több nagyváros között biztosít 300 kilométeres óránkénti sebességgel működő kapcsolatot.

Nemzetközi ágazati jelentések szerint az iparág világszerte nehezedő körülményekkel kénytelen megküzdeni. A szakértők szerint a következő két-három év még a korábbiakhoz hasonló bizonytalanságokat hozhat, ezt követően várható a stabilizálódás.

A kínai polgári repülési hivatal egy tavalyi jelentése szerint a kelet-ázsiai ország légiközlekedési ipara 2020-ra megelőzi a jelenleg vezető Egyesült Államokét, a mind növekvő piac keresletének kielégítésére pedig a következő tíz évben mintegy 18 ezer új pilótára lesz szükség.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek