Kínaiaké lehet az e-útdíj?

iho/közút   ·   2012.04.24. 08:19

Az eredeti terveknél másfélszer nagyobb, évi 150 milliárd forint bevétellel számol a jövő év közepén elindítandó, a 3,5 tonna feletti nehézgépjárművek üzemeltetőire kivetett elektronikus, azaz használatarányos útdíjból a kormány. Mivel frissen induló rendszerről van szó, a működés első fél évére tervezett 75 milliárd is ambiciózusnak tűnik − de ez az összeg szerepel a Széll Kálmán terv hivatalosan frissített verziójában – írja a Napi Gazdaság.

Arról viszont még csak pletykákat hallani a nemzetgazdasági tárca berkeiből, hogy a május 31-ig kiírandó gyorsított közbeszerzési eljáráson egy kínai cég lehet a befutó, sőt az sem kizárt, hogy a szűk határidő és a forráshiány miatt a kínaiak a finanszírozásba is beszállnak. Minderről Fellegi Tamás − akkor még nemzeti fejlesztési miniszter − tavaly őszi pekingi tárgyalásain eshetett szó. Korábban az osztrák Kapsch Telematic Servicest is esélyes pályázóként emlegették − Fellegi 2007-től 2009 januárjáig e cég hazai ügyvezetője volt.

Kapcsolódó hírek