Kinyitnak a hipermarketek, máshogy járnak a buszok

iho/közút   ·   2015.03.27. 09:49

Ennek megfelelően most vasárnap a 22-es és a 236 busz is közlekedik, a 224-es járat pedig – mint a hét többi napján – érinti a bevásárlóközpontot.

A kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok vasárnapi zárva tartásáról rendelkező törvény lehetőséget ad arra, hogy az áruházak bizonyos vasárnapokon nyitva tarthassanak. Március 29-én – élve ezzel a lehetőséggel – több áruház mellett nyitva tart egy-egy budakeszi, fóti és vecsési bevásárlóközpont is. Ezen áruházak most vasárnapi megközelíthetőségét a Budapesti Közlekedési Központ a korábbi vasárnapi menetrendek szerint biztosítja:

  • A Széll Kálmán tér M és Budakeszi, Tesco-Parkcenter végállomások között a 22-es busz viszi az utasokat. A járat reggel a Széll Kálmán tér felől 8:30 és 19:30 között, Budakeszi felől pedig 9 és 20 óra között, félóránként közlekedik. Kora reggel a Széll Kálmán tér felől 5:30-kor és 5:50-kor, Budakeszi felől 5:55-kor és 6:15-kor, míg késő este a Széll Kálmán tér felől 21:20-kor és 21:50-kor, Budakeszi felől pedig 21:45-kor és 22:15-kor indul. A 22A jelzésű autóbusz március 29-én a menetrendben feltüntetettnél ritkábban indul majd, ugyanakkor a Dózsa György teret mindkét járat érinti, Budakeszi és Budapest között pedig nem változik a 22-es buszcsalád járatainak követési rendje.
  • Az Újpalota, Szentmihályi útról induló 224-es busz ezen a napon érinti Fót, Auchan áruház megállóhelyét is, a hipermarket nyitva tartása miatt.
  • A Havanna utcai lakótelep és Vecsés, Market Central Ferihegy között szombati menetrendje szerint a 236-os busz viszi az utasokat. Ezen a napon a 236A járat nem közlekedik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.