Kőbánya – zárva!

iho   ·   2014.11.05. 13:45
00kicsi

Kőbánya alsó peronjára ráfér a javítás – ez tény. A 100a vonal budapesti szakasza jelentős, városon belüli forgalmat is szolgál – ez is az. Hogyan lehetne megoldani egy egyvágányos közlekedést úgy, hogy „egyik ujjunk se fájjon, ha megharapjuk"?

Nem kérdés, hogy korszerűsítésre szorul(na), de egy hét alatt mit lehet elvégezni?<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

Óránként öt vonatpár (két-két monori, illetve ceglédi, valamint egy lajosmizsei) közlekedik a Nyugati pályaudvar–Kőbánya-Kispest között. A közvetlen, városon belüli eljutással talán nem is lenne gond, hiszen ott a metró. Azonban Kőbánya alsó és Zugló is igen forgalmas, példának okáért az előbbiről a Nyugatiba vonaton tíz, a városi közlekedéssel több mint harminc perces az eljutás, és a Nyugatiból Zuglóig is csak erős kerülőkkel lehet buszozni.

Hogyan is fest majd a bő egy hétig, november 6-án estétől 14-éig tartó vágányzár? Kőbánya-Kispesten fordulnak a monori és a lajosmizsei személyvonatok – ez utóbbiaknak kilenc, vagy épp (az ütemes menetrend miatt) hatvankilenc perc fordulóidő áll rendelkezésükre – elvileg az előbbi is tartható. Hab a tortán, hogy a Sibrik Miklós úti felüljáró építése miatt több vágány bizonyos szakaszait feszültségmentesítették, ezért nem használható mind tárolásra. Ez okozza, hogy az egyre népszerűbbé váló fehérvári „S-Bahn” sem jön át a pesti oldalra, a szerelvények Kelenföldön fordulnak. Néhány monori ingavonat pedig egyáltalán nem közlekedik.

Információs térkép a vágányzári közlekedésről<br>(forrás: MÁV-Start Zrt.)

Mit tegyen az utas? „Természetesen” metrózik, vagy épp megvárja a csatlakozást. Az átszállás elvileg biztosított a 100a vonalról ingázóknak: páros irányban (a Nyugatiból) a ceglédi személyekről tizenegy perce van az embernek átszállni a monori ingára, páratlan irányban kissé cifrább a helyzet. A MÁV-Start a vágányzár idejére a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között felfüggesztette a gyorsvonati pótjegy-kötelezettséget, így a záhonyi sebesvonatok, valamint a szegedi intercityk nem IC-kocsijai akár Budapest-bérlettel is igénybe vehetők.

Természetesen mindig van, lenne más út, módszer is a vágányzári menetrendek megoldására, egy vasúti-szakmai blog szerzői javaslatok tömegével álltak elő. Véleményük szerint az utaskényelem ennél a vágányzárnál háttérbe szorult a dolgozói kényelem miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek