Konténerterminált épít a Metrans Konténer Kft. Csepelen

MTI/iho   ·   2015.10.22. 18:45
400px_metrans_kontener_csepel

A Metrans Konténer Kft. budapesti termináljának csütörtöki alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a logisztikai fejlesztések javítják az ország befektetési környezetét és újabb tőkét vonzanak Magyarországra. A német HHLA AG magyar leányvállalata 35–50 millió euró befektetéssel, saját erőből építi meg 2017-ig az új konténer terminált Csepelen. A fejlesztés hozzájárul Magyarország azon céljának eléréséhez, hogy a kelet-nyugati, valamint az észak-déli áruforgalom központja legyen, mivel fontos, hogy az Ázsiában feladott áruk Magyarországon menjenek át. Ehhez a kormány szándéka szerint 150 milliárd forintból 2020-ig megújulnak az elővárosi vasútvonalak, hogy a vonatok gyorsabban juthassanak át a fővároson. A közlekedés fejlesztésére 1000 milliárd forint jut, ennek a felét a gyorsforgalmi utak fejlesztésére fordítják, amelynek keretében az autópályák eljutnak az országhatárig.

Klaus-Dieter Peters, a HHLA AG elnök-vezérigazgatója beszédet mond Csepelen, a Metrans Konténer Kft. termináljának alapkőletételén<br>(fotók: MTI/Koszticsák Szilárd)

A vízi közlekedés is kiemelt szerepet kapott az infrastruktúra fejlesztésben: a csepeli kikötő 3,2 milliárd, a bajai 3,6 milliárd, míg a Győr-gönyűi 7,6 milliárd forintból újul meg. A Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztéséről pedig várhatóan november végén Kínában írják alá a szerződést. Ez a vasútvonal azért fontos, mert a Kínában feladott áruk Pireusz kikötőjétől ezen át jutnak el Nyugat-Európába.

A miniszter szerint a magyar gazdasági modell egyszerre valósítja meg a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a fegyelmezett költségvetési gazdálkodást. A bevándorlási válság gazdasági hatásait tekintve amennyiben visszaállna a schengeni belső határokon az ellenőrzés, az logisztikai fennakadásokat okozna, ami hátráltatná a cégek termelését is.

Terület Csepelen, ahol konténerterminált épít a Metrans Konténer Kft.

Klaus-Dieter Peters, a HHLA AG vezérigazgatója a társaság beruházását ismertetve elmondta, hogy ez lesz a cég negyedik szárazföldi csomópontja. Hat vágányon rakják át az árut, és két vágányon jutnak az üres konténerek a tárolóba. Jelenleg a Metransnak évi 170 ezer konténer forgalma van Magyarországon, ez 250 ezerre emelkedik és havi 250 vonatot tudnak kezelni, ha kész lesz a beruházás. Tervük a trimodális szállítás megteremtése, hogy a Dunát is bekapcsolják – a vasúti- és a kamionforgalom mellett – a konténerszállításba. A vezérigazgató hozzátette: a 165 ezer négyzetméteres új terminálon lesz konténerjavító és tárolni tudják a hűtőkonténereket is.

2017-re itt konténerrakodó lesz, hat rakodóvágánnyal

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere azt hangsúlyozta az alapkő letételekor, hogy a beruházó minimálisan kétszáz új munkahelyet ígért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek