Kormány és repülőtér kiegyezése?

iho   ·   2015.05.12. 11:15
cim3b

Érdekes és fontos megállapításokat tartalmazó cikket közöl az Airportal.hu légiközlekedési és utazási hírportál azzal kapcsolatban, hogy egy szombati konferencián a miniszterelnök arról beszélt: az államnak és a repülőtér tulajdonosainak közösen kell kidolgozni egy nagyszabású fejlesztési tervet, különben a repülőtér eléri fejlődési korlátait. „Fel kell keressük a reptér tulajdonosait, mert ott a területek mind a mi kezünkben vannak, nélkülünk nem lehet fejleszteni és az államnak ki kell egyezni az új tulajdonosokkal” – idézi a portál Orbán Viktort. „Nagyvonalú repülőtér-fejlesztési koncepciót kell létrehoznunk, mert ha Bécs annyival előttünk marad, mint amennyivel most előttünk van, nem tudunk felzárkózni Közép-Európában” – tette hozzá a miniszterelnök.

A bővítésekhez a terveket még a Malév-csőd előtt készítették

A kormányfő által elmondottak a légiközlekedési iparág számára bizakodásra adhatnak okot, hangzik a portál kommentárja, a cikkíró arra is emlékeztet, a Malév bukása után „a repülőtér igen nehéz helyzetbe került, a fejlesztések leálltak, a kormány és a Budapest Airport, valamint annak külföldi tulajdonosai között meglehetősen fagyos volt a viszony. Az előző kabinet vagyonpolitikáért felelős államtitkára 2014 januárjában még úgy nyilatkozott, hogy a kormány nem mondott le a Budapest Airport visszavételéről, ám a reptérszerződés újratárgyalása a következő kormányzati ciklusra marad. A miniszterelnök szavai ehhez képest egy új stratégiáról árulkodnak.”

Az Airportal ezután számba veszi, hogyan lábalt ki a repülőtér a nemzeti légitársaság csődje miatt előállt nehéz helyzetből, és hogy milyen eredményeket sikerült elérni azóta járatokban, utasszámban. Így jöhetnek létre olyan beruházások, mint a Wizz számára épülő karbantartó hangár és az ILS-rendszer felújítása.

Fel kellene újítani a régi pályát

A cikk szerint azonban a mai versenyhelyzetben ez nem elég: ki kell váltani a Malév leállása után a diszkontok kiszolgálására sebtiben létrehozott létesítményeket, új mólókat kell építeni – amint erről korábban az iho/repülés is beszámolt, az első ilyen épp a „bádogváros” helyére épül 2016-tól – és jelentősen bővíteni kellene az utaskezelési kapacitást.

A portál szerint szükség lenne a forgalmi előtér bővítésére, új állóhelyekre, fel kellene újítani az 1-es pályát és a kapcsolódó gurulóutakat, meg kellene teremteni a repülőtér gyors és kulturált elérésének esélyét és „le kellene porolni a Cargo City terveit is”.

Fontos lenne új, modern központba költöztetni a cargoforgalmat

A portál „üdvözlendőnek” minősíti, hogy a miniszterelnök elismeri a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából betöltött kulcsszerepét, és előremutatónak azt a gondolatot, hogy az állam és a repülőtér tulajdonosai közösen dolgozzanak ki nagyszabású fejlesztési tervet.

„A kiegyezésre és nagyszabású fejlesztési tervek kidolgozására azonban nincsenek újabb évek, mert a repülőtér már most elérte a fejlődésének korlátait. Az egymásra várás, kivárás, kifárasztás és kivéreztetés ideje lejárt, ha Magyarország és Budapest labdába akar még rúgni a légiközlekedés bármely területén, most kell cselekedni” – figyelmeztet az Airportal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.