Korszerűbb utastájékoztatás Tatabányán és környékén

Istvánfi Péter   ·   2013.08.13. 14:15
vertes0

két évvel ezelőtt számoltunk be a Komárom-Esztergom megye buszközlekedéséért felelős Vértes Volán nagyszabású fejlesztési terveiről. A tervek közül az egyik legfontosabb, az utastájékoztatás és a forgalomirányítás fejlesztése most készült el. A beruházást Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztárium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át.

Egy buszsofőr kezeli a Vértes Volán új elektronikus forgalomirányítási és utastájékoztató-rendszerének egyik készülékét Tatabányán<br />(fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A Széchenyi-terv keretében megvalósuló mintegy 320 millió forintos beruházásból 15 százalék volt a Vértes Volán önrésze, a többit EU-forrásból biztosították. A projekt keretében összesen 108 autóbusz kapott korszerű, GPS-jeladó berendezést, amik Tata, Tatabánya, valamint 18 további település 52 megállójában teszik majd lehetővé a pontos, percrekész utastájékoztatást, valamint segítségével a buszon utazók is értesülhetnek róla, hogy járatuk éppen késésben van-e.

A rendszer másik eleme a forgalomirányítás, a buszok által küldött jeleket ugyanis nemcsak az utasok, hanem a diszpécserek is látják, így szükség esetén (pl. késés, baleset, terelés stb.) be tudnak avatkozni. A projekt része volt még az e-ticket-rendszer bevezetése is, amelynek segítségével az interneten vagy mobiltelefonon, sorbanállás nékül megválthatóak a menetjegyek.Utasok nézik a Vértes Volán megújult elektronikus forgalomirányítási és utastájékoztató-rendszerének egyik utastájékoztató-oszlopát Tatabányán egy buszmegállóban<br />(fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódó hírek