Közlekedésfejlesztés, energiatakarékosság

MTI   ·   2012.12.11. 20:07

A Siemens szerint Budapesten tovább kellene fejleszteni a közösségi közlekedés rendszerét és az épületeket energiatakarékosabbá kellene tenni, hogy a város élhetőbb legyen a mostaninál. A német cég szakemberei erről bécsi központjukban beszéltek magyar újságíróknak. Arnulf Wolfram közép-európai ágazati igazgató azt mondta, politikai döntés kérdése, hogy egy, a bécsihez hasonló, fenntartható közösségi közlekedési rendszert építsenek ki Budapesten. Hozzátette: az épületek energiatakarékossá tételében, és a tömegközlekedés és általában a közlekedés fejlesztésében is partner tudna lenni a Siemens.

Ezzel kapcsolatban közölte: cégük Bécset mintavárosnak tekinti, mert minden olyan terméküket telepítették az osztrák fővárosban, amitől élhetőbb és fenntarthatóbb egy település. Ezek közé tartoznak a közlekedési és energiatakarékossági beruházások is.

Ludvig László szektorvezető elmondása szerint korábban egyeztettek is Budapesttel arról, hogy milyen elemeket kellene fejleszteni és ebben hol tudnak segíteni. Hangsúlyozta, hogy komplett elektrotechnikai, infokommunikációs és közösségi közlekedéssel kapcsolatos rendszereket tudnának Budapestre szállítani.

Álláspontja szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) rendszerszinten akarja összekötni az egyes elemeket, így a villamos-, metró- és HÉV-vonalakat és használhatóbb, ütemes tömegközlekedést akar megvalósítani. Kérdésre válaszolva közölte, mindenképpen indulni szeretnének a BKK új villamosok beszerzését célzó tenderén, a Combino villamosok miatt jól ismerik a város igényeit és ezeknek meg is tudnak felelni, de konkrét modellt, amit a magyar fővárosba szállítanának, nem említett, mivel még nem írta ki a BKK a közbeszerzési eljárást. Hozzátette ugyanakkor, hogy Budapest jelezte: rendkívül elégedettek a Combino villamosokkal, és azoknál gyengébb színvonalú járművet nem akarnak beszerezni.

Ezzel kapcsolatban a szektorvezető elmondta azt is, hogy magyarországi jelenlétük stabil, egyes szektorok fejlődnek, de villamosgyártást nem telepítenének Magyarországra, ha nyernek a tenderen.

A vezető megerősítette azt is, hogy a Siemens indulni kíván a MÁV és a GYSEV közös, 42 plusz 6 motorvonatos tenderén is.

Kapcsolódó hírek