Közös vezérigazgató a MÁV–Volán-csoport élén

iho/vasút   ·   2023.12.01. 12:00
mosoczilaszlo

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a csoport integrációja: december elsejétől dr. Mosóczi László személyében közös vezérigazgató, és egységes igazgatóság irányítja a MÁV-Start és a Volánbusz munkáját.

A cégirányítást érintő fontos lépéssel folytatódik a MÁV–Volán-csoport integrációja, miután az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részvényesi határozatában úgy rendelkezett, hogy 2023. december elsejétől közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság irányítja a két nagy, személyszállítással foglalkozó közszolgáltató vállalat, a MÁV-Start és a Volánbusz tevékenységét.

Az egységes irányítású két társaság közös vezérigazgatójának dr. Mosóczi Lászlót, a MÁV-Start vezérigazgatóját kérte fel a közgyűlés.

Ezzel párhuzamosan a vasúti személyszállító vállalat és a Volánbusz eddigi igazgatóságainak egységesítésével létrejött a két cég új, immár azonos tagokból álló igazgatósága is, amelynek elnöke Barna Zsolt, tagjai pedig ifj. Chikán Attila, dr. Lantos István, Németh Lászlóné, dr. Sors László, Puskás András és Vida József lettek.

Szintén azonos tagokat delegált az ÉKM a két vállalat felügyelőbizottságába, így mindkét testület elnöke Hegedüs Éva, tagjai pedig Dr. Naszvadi György, illetve Dancsó József és Szarvas Ferenc lettek.

Az autóbuszos közszolgáltató vállalat eddigi vezérigazgatója, Kruchina Vince a jövőben a Volánbusz általános vezérigazgató-helyetteseként folytatja szakmai pályafutását, továbbá a MÁV-Start menedzsmentjét támogatja munkájával.

A MÁV–Volán-csoport egészének tevékenységét, a közlekedésfejlesztési stratégia végrehajtását továbbra is dr. Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója irányítja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek