Kritikus állapotban a metró pályája

iho/vasút   ·   2011.12.12. 15:16

A Budapesti Metróért Egyesület honlapján tette közzé értesülését, miszerint keddtől a pálya kritikus állapota miatt a 3-as metró teljes szakaszán hatvan kilométer per órás sebességkorlátozást vezetnek be. Persze ahol már most is ennél kisebb az engedélyezett sebesség, ott a korlátozás megmaradt.

Az egyesület szerint a korlátozást a pálya elhasználódása, a ragasztott kötések elöregedése okozza. Állításuk szerint a ragasztott kötés egyik fő alkotóeleme, az Icosit ragasztóanyag a csurgalékvizek rossz elvezetése következtében a legtöbb helyen feloldódott, így nem képes betölteni szerepét.

Amennyiben a sebességkorlátozás oka valóban a sínlekötések hibája, azt minél előbb javítani kell, hiszen a pályahibák a jeletkezésük pillanatától kezdődően rohamosan romlanak. Ez az engedélyezett sebesség folyamatos, drasztikus csökkenését, szélsőséges esetben pedig a vágány teljes kizárását vonja maga után.

Szerkesztőségünk az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja, a korlátozás oka, hogy a a sínlekötések vaselemeinek korrodálása soha nem látott méreteket öltött a metróvonalon. Ezen felül a ragasztott kötések elöregedése, a ragasztó elengedése is veszélyforrás. Az ok abban keresendő, hogy az alagút szigetelése elöregedett, a talajvíz beszivárog az alagútba.

A ragasztóanyag romlása miatt a lekötés elveszti rugalmasságát, az ütések miatt pedig megszaporodtak a forgóvázkeret repedései és a kerékkopás is siralmas, mondta a szakember.

A vonalra engedélyezett sebesség jelenleg nyolcvan kilométer per óra, de a vonatok az állomások között legfeljebb csak a hetvennégy kilométer per órás sebességet érik el. Úgy tudjuk, a BKV számítógépes szimulációt végzett, és a hatvan kilométer per órára csökkentett sebességgel végzett teszt eredménye azt mutatja, hogy a vonalon nem lesznek kimutatható késések.

Az ügyben kerestük a BKV-t és a BKK-t is, hivatalos válasz azonban eddig egyik helyről sem érkezett.

Kapcsolódó hírek