Lágymányosi tervek, kifogásokkal

iho   ·   2017.06.29. 11:15
00kicsi

A Lágymányosi-öblöt és környékét az ezredforduló környékén kezdték rendezni, a jelenlegi parkot 2003-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. Sokak szerint a volt téli kikötő és hajótemető, továbbá a Kopaszi-gát kiskocsmáinak romantikáját vették el ezzel, a fejlesztés azonban megrekedt. Több mint egy évtizednek kellett eltelnie, hogy újabb tervek és megoldási javaslatok szülessenek.

A kép bal felső sarkában látszó terület épülne be – végre (forrás: wikipedia)

A XI. kerületi önkormányzat gazdasági bizottsága nemrég tárgyalta – a kerékpáros civil szervezetek által eléggé kifogásolt – fejlesztési terveket. Az alap természetesen az épülő új lakónegyed tömegközlekedési kiszolgálása lesz, ezt a közlekedési tervekben, koncepciókban már régóta szereplő rakparti villamosvonallal oldanák meg. A Budai fonódóból a Szent Gellért téren kiágazó vonalnak a Főmterv helyszínrajza szerint öt megállója (Bertalan Lajos utca, Petőfi híd, Magyar tudósok körútja, Rákóczi híd, Nádorkerti út) lenne a Budafoki úti megállóig, az utolsó szakaszon párhuzamosan futva a hídon közlekedő 1-es villamossal.

(a rajzok forrása: Újbuda önkormányzata)

Az I Bike Budapest kerékpáros civil szervezet Facebook-oldalán igen sok kifogást emelt a tervekkel kapcsolatban, az alapmotiváció a gyalogosok, kerékpárosok közlekedésének háttérbe szorítása, a zöldfelület csökkenése. A villamosvonal a Pázmány Péter fasoron és a Műegyetem rakparton a fák nagyjából felének kivágása mellett sem adná meg a teljes utazási komfortot, a rossz helyen levő megállók keskeny peronnal épülnének. A közúti közlekedés is bonyolultabbá válna, és több száz, a rakparton levő parkoló szűnne meg. A gyalogosokat keskeny járda és hosszú rágyaloglási távolságok várnák, és a kerékpárutak sem, felelnek meg az EuroVelo követelményeinek, járdán, vagy azok közvetlen környezetében futnának – a Rákóczi híd alatt egy alig három méter széles sávban a gyalogosokkal együtt, lámpaoszlopokat is kerülgetve.

Az újbudai önkormányzat gazdasági bizottsága a Budai Fonódó villamoshálózat meghosszabbításához kapcsolódó előterjesztést elfogadta, a Lágymányosi-öböl környékének rendezését a képviselő-testületnek adta tovább megtárgyalásra és elfogadásra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek