Látástól Mikulásig

Ács Attila   ·   2011.11.30. 08:00
debrecen

Az eredeti tervek szerint november 20-án foglalták volna vissza a villamosok a – jelenleg még egyetlen – vonalukat, ez a közelmúltban december elsejére módosult. A DKV közleménye szerint azonban újabb csúszással kell számolni: a legfrissebb változat arról ad hírt, hogy csak december 5-én üzemkezdettől indul meg újra a villamosközlekedés.

A problémát az új, magasabb építésű peronok okozzák: a 2650 milliméter széles, alacsonypadlós CAF járművekhez elvileg jók lesznek, addig viszont vigyázni kell, ha egy FVV áll be a megállóba, hiszen ezek szélessége csupán 2290 milliméter, ami azt jelenti, hogy az utasoknak egy kisebb szakadékot kell átlépniük fel- vagy leszálláskor. Ez persze (az új járművek megérkezéséig) orvosolható, sokkal nagyobb baj, hogy az új építmények a jelek szerint a KCSV-kkel sem kompatibilisek. Ugyanis az eddigi elvégzett próbák szerint a kék tuják kifelé nyíló ajtói fennakadhatnak a padkán, az üzemszerű közlekedés tehát még nem biztosítható.

Ezért a jelenlegi elképzelések szerint kisebb, könnyen elvégezhető műszaki átalakításokat kap ez a típus (az ajtókat és a kocsiszekrényt valamennyivel megemelik) az akadálytalan közlekedés érdekében. Hogy ezek mennyire bizonyulnak majd életképesnek, azt hamarosan az idő fogja igazolni vagy cáfolni.

Elektromos működtetésű rámpa egy Protram villamoson<br>(fotó: Wikipedia)

Kapcsolódó hírek