Leépítés a Britishnél, leépítés és sztrájkok az Ibériánál

iho/repülés   ·   2012.12.07. 13:00
cim3

A British Airways és az Ibéria anyavállalata, az International Airlines Group bejelentette: 400 fős leépítésre készül a brit légitársaság kabinszemélyzete körében.

Felajánlják az önkéntes távozás lehetőségét is, hogy a személyzetek létszámának „egyensúlytalanságát” korrigálják – fogalmazott az IAG szóvivője, aki azt is elmondta, hogy kilencvennapos egyeztetési időszak kezdődik az ügyben az érintett szakszervezetekkel.

Az előzetes tárgyalások azt mutatják, hogy elég sokan választják majd az önkéntes távozás lehetőségét, állította a szóvivő. A British Airways kabinszemélyzet-létszáma 14 ezer fő.

Nem sikerült megegyeznie a maga szakszervezeteivel az IAG másik légitársaságának, az Ibériának. Mint arról az iho/repülés is beszámolt, év elejétől egészen a nyári csúcsidőszakig szisztematikusan szervezett sztrájkokkal, olykor heti kettővel próbálták az érdekvédelmi szervezetek megakadályozni azt a tervet, hogy a rövid és középtávú járatokat a társaság fokozatosan kiszervezi egy diszkontmodellben működő légitársaságba.

Az Ibéria Express végül mégis beindult, 177 utasra székezett A320-asokkal, azonban a tiltakozások most ismét folytatódnak, miután az IAG vezetése az átalakítási program részeként nem kevesebb mint 4500 alkalmazott leépítését és a kapacitások csökkentését jelentette be, a megmaradt dolgozóknak pedig levenne a fizetésükből is.

Az alkalmazottak 90 százalékát tömörítő öt szakszervezet 24 órás sztrájkok sorozatát helyezte kilátásba, a munkabeszüntetések gyakorlatilag megbénítják a társaságot a karácsonyi főszezon idejére. A szakszervezetek szerint az intézkedések valójában a légitársaság széteséséhez vezetnek, és ők „nem hajlandók bűnrészességet vállalni az Ibéra lerombolásában”.

A szakszervezetek erre hivatkozva a tárgyalásokat is elutasítják, és azt követelik, hogy a menedzsment a jelenlegi terveket vonja vissza és álljon elő egy növekedési tervvel, amely tartalmazhat némi áldozatokat is, de amely a befektetések és a konszolidáció révén talpra állítja a légitársaságot.

A történések fontos előzménye, hogy a társaságcsoport igen lehangoló adatokat közölt az év első kilenc hónapjáról: az IAG által összességében termelt üzemi eredményt, 286 millió eurót majdnem teljes egészében elvitte az Ibéria 262 milliós vesztesége.

A spanyol társaság vezetése arra figyelmeztette a szakszervezeteket, hogy ha január 31-ig nem születik megegyezés, még keményebb leépítések következnek, és még radikálisabban csökkenni fog az Ibéria működésében és nagyságában.

Kapcsolódó hírek