Lehet más a BKV

iho/közút   ·   2011.12.21. 16:52

Akár tízmilliárd forintot is megtakaríthatna, illetve beszedhetne a BKV, ha a „kőkorszaki” jegyrendszer helyett átállna a korrekt, időalapú tarifákra, a korszerű értékesítési formákra és a komolyabb ellenőrzésre, a reklámhelyeket pedig nem áron alul adnák bérbe – állítja a Lehet Más a Politika közlekedési munkacsoportja.

A párt honlapján megjelent elemzés szerint a BKV nullszaldóssá tételéhez az is szükséges, hogy az állam kifizesse a diákoknak, nyugdíjasoknak, kisgyerekeseknek kötelezően adott kedvezmények után járó árkiegészítést. Ez 2001 óta értékének 40 százalékát elvesztette, így a központi költségvetés ma már csak körülbelül a felét téríti meg a tényleges bevételkiesésnek. Emellett az államnak honorálnia kellene a nullszaldós BKV-koncepciót a jelenlegi adósság átvállalásával.

A beruházásokra is lehetne pénz találni az LMP szerint. A párt közlekedési szakértője kifogásolja, hogy a budapesti parkolási bevételek nagy része a kerületi önkormányzatokhoz folyik be, miközben a közlekedésfejlesztési feladatok a fővárosnál vannak. A teherforgalmi útdíj a fővárosi önkormányzathoz kerül, ebből akár hétmilliárd forint bevétele is lehetne a városnak, ha a beszedés hatékonysága nem lenne ilyen gyenge. Budapest bevezethetné a személyforgalmi behajtási díjat (dugódíjat) is, amelyből legalább 25-30 milliárd forint folyna be.

Szabályozottá kellene tenni a főváros környéki közlekedési viszonyokat is. Az agglomerációnak hozzá kell járulnia a költségekhez, de cserébe meg kellene oldani, hogy a széttagolt közlekedési rendszert egységes, zónás bérlettel vehessék igénybe az utasok.

Kapcsolódó hírek