Lesz-e hosszú távon repülés Dunakeszin?

iho   ·   2013.10.25. 08:45
cim3

A városi portálon ugyan még nem látható, de egy önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy Dunakeszi önkormányzata csütörtöki ülésén, 12 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő szerződések haladéktalan megkötéséről döntött:

– üzemben tartási szerződés Dunakeszi Város Önkormányzata (mint megbízó/tulajdonos), a Dunakeszi Közüzemi Kft. (vagyonkezelő) és a Malév Repülő Klub (használó) között 2014. december 31-ig, amely valamelyik fél ezzel ellentétes tartalmú nyilatkozata hiányában külön jogi aktus nélkül 2019. december 31-ig meghosszabbodik;

– repülőtér-használati megállapodás Dunakeszi Város Önkormányzata (mint tulajdonos), a Dunakeszi Közüzemi Kft. (vagyonkezelő) és a Malév Repülő Klub (használó) között 20 (húsz) évre.

Benkő Tamás önkormányzati képviselő ehhez a közösségi oldalon hozzáteszi:

„Érdemes visszanézni főként az elmúlt 3-4 hónapban e témában világgá kürtölt FB-hozzászólásokat és imitt-amott tett (sajtó)nyilatkozatokat arról, hogy márpedig 'az önkormányzat és/vagy néhány kormánypárti képviselő célja, hogy a repülést egyszer és mindenkorra megszüntesse Dunakeszin'... Már most nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan fogják ezt az igen egyértelmű, hosszú távú szándékot mutató döntést egyik-másik oldalról (át)értelmezni?... Holott semmi más nem történt (végre, de ugyebár a megállapodáshoz minimum két fél kell), mint amit a képviselők döntő (fideszes) többsége mindig is mondott: a repülősport megtartása és hosszú távon való működése a célja, a korábbiaknál korrektebb feltételekkel. A helytörténeti hűség kedvéért (is): az előterjesztő – aki az elmúlt heteket végigtárgyalta a testület(i többség) nevében – Erdész Zoltán alpolgármester volt.”

A képviselő hozzászólásához egyelőre a konkrét szerződéses szövegek ismerete nélkül főképp kérdéseket lehet hozzátenni, amikre egyelőre az iho/repülésnek nem sikerült választ kapnia.

Fontos, hogy ez a repteret használó egyik klubbal kötött vagy kötendő szerződés mit jelent a másik klubra nézve? Mint arról többször beszámoltunk, az Opitz Nándor Repülőklub ebben a pillanatban súlyos jogi vitában áll a városvezetéssel a klub által kötött korábbi használati szerződés jogosságáról.

Noha a Facebook-bejegyzés ezzel a címmel jelent meg: „Újra repülés!” – egyelőre nem hallani arról, hogy mikor oldja fel a város a gyakorlatban a repülési tilalmat. A repülés újrakezdése ugyan már nem sokat segít a klubokon, hiszen lassan véget ér a vitorlázórepülő szezon, de iskolázásra, oktatásra még alkalmas lenne az időjárás. Fontos kérdés az is, hogy lehet-e majd télen hullámot repülni, különlegesen nagy magassági repüléseket végrehajtani a repülőtérről az itt szokásosan kialakuló hullámtérben. (Az erre szolgáló tábort a biztonság kedvééért idén már biztosan nem itt, hanem Pipishegyen rendezik.)

Egy másik fontos kérdéscsoport, hogy a hosszú távú repülőtér-használati megállapodásnak mik a feltételei. Mint arról szintén korábban beszámoltunk, ezek között az önkormányzat részéről olyan pontok is szerepeltek, miszerint a testület, vagyis az önkormányzat kell, hogy jóváhagyja, hogy a repülőéren ki repülhet és ki nem, ez egyébként természetesen eleve lehetetlenné teszi a reptér túrarepülésekre való használatát, hiszen előre engedélyeztetni kellene azt, aki itt szeretne leszállni.

Az Opitz Klub vezetője legutóbb az iho/repülésnek nyilatkozva azt is kifogásolta, hogy a legutóbb tárgyalt szerződéstervezetben benne van az önkormányzat lehetősége, hogy bármikor fel is mondja a megállapodást, ez pedig a hosszabb távú egyezség esetén is bizonytalanná teszi a helyzetet.

Emlékezetes, a repülési tilalom is az önkormányzat váratlan, és a hatóság által sem alátámasztott döntésén alapult, miszerint valakik valamikor szabálytalanul repültek: kérdés, hogy ilyen döntéseket máskor is meghozhat-e a városvezetés.

Az iho/repülés tervei szerint amint néhány nap múlva tisztázódik a helyzet, visszatér Dunakeszi ügyére. Annyit lehet még tudni, hogy a Malév Klub már tartott közgyűlést, amelyen megtárgyalták a szerződés tervezetét, az Optiz Klub november második felére hívta össze a maga közgyűlését.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek