Lesz-e még hosszabb törzsű 737-es? Erős Airbus-kételyek

iho   ·   2016.05.31. 13:45
cim5

Ismét terjengenek a hírek és a cáfolatok arról, mit kezd a Boeing a keskenytörzsű gépcsalád felső szektorában lévő hiánnyal, ami a megrendelésekben is hiányt okoz, vagyis hogy nincs olyan nagyságú és hatótávolságú 737-ese, mint amilyen a versenytárs A321-ese. Mint ismert, a 321 neo változatából a társaságok több mint ezer példányt kötöttek már le, a Boeing leghosszabb törzsű MAX-9-esének listája viszont még csak 220 fölött jár.

Ami igazából hiányzik, az egy olyan (Boeing) típus, amit már sok éve várnak a felhasználók a már nem gyártott, de több száz példányban ma is használt 757-es helyett, az úgynevezett piaci középkategóriában, a mostani egyfolyosós és szélestörzsű gépek között (MOM, Middle of the Market), de amelynek a kifejlesztésétől a Boeing a jelek szerint továbbra is vonakodik. Most viszont a Reuters szerint komoly formában tervbe vették a 737-es szuperhosszú törzsű változatának a kifejlesztését: ez lenne – nem hivatalos jelölésként – a MAX-10.

Egyelőre és hivatalosan csak három MAX-változat programja fut

Az állítólagos Boeing-terv szerint a mai 900-ashoz, a jövőbeni MAX-9-hez képest a gép huszonnégy utassal tudna többet szállítani, a maximális felszállósúly két és fél tonnával növekedne, a gép hajtóműve pedig a LEAP-sorozatnak nem a Boeing, hanem az Airbus A321neo számára fejlesztett, erősebb tolóerejű –1A változata lenne.

És itt kezdődnek az igazi bonyodalmak. Akár a nagyobb átmérőjű hajtóműről, akár a törzs meghosszabbításáról lenne szó, ezt már csak úgy lehet elérni, hogy a gép főfutóit módosítsák. Mint erről többször írtunk, a MAX-változat egyik legfontosabb különbsége épp a nagyobb átmérőjű új hajtóművek miatt az orrfutó szárának növelése volt, plusz kellett módosítani a szárnyakon a hajtóművek felfüggesztését, így sikerült elérni a megfelelő távolságot a hajtóművek burkolatának alja és a beton között, de az Airbus számára készült LEAP-1A esetében ez már nem lenne elég. Pláne nem, ha az eddigiekhez képest is hosszabb törzsben gondolkodik a Boeing, merthogy a törzs hosszának ugyancsak határt szab rotáláskor és földet éréskor a futószár nagysága.

A 737-esek futóit eredetileg ilyen, kis kétáramúságú, kis átmérőjű P&W hajtóművekhez tervezték

De: míg az orrfutó szárát viszonylag egyszerűen és az orr-rész kevés átalakításával lehetett megnövelni, addig a hosszabb szárú főfutókhoz már át kell alakítani nemcsak a főfutók aknáját, hanem a gép egész középrészét is, a szárny-törzs csatlakozást, a gép fő teherviselő szerkezeti részét (wingbox). És ez már feltehetően milliárdos projekt lenne: nyilván ezért is húzódozott ettől a megoldástól a Boeing, merthogy ezeket a milliárdokat tényleg jobb lenne inkább egy új típusra fordítani a 737-esek és a 787-esek között. Viszont a MAX-9 nem túl nagy sikere és a piacvesztés ebben a kategóriában megint csak milliárdokban mérhető.

Az érdekes helyzetre egyébként az Airbus vezetői is reagáltak: a Hamburgban tartott média-briefing alkalmával az újságírók kérdésére kétségüket fejezték ki az ügyben, hogy a 321neo számára készült hajtómű alkalmazható-e a Boeingokon. Az európaiak elsősorban a hajtómű eltérő felfüggesztési rendszerét említették.

Az első elkészült MAX: az erősebb hajtómű módosítások nélkül már nem férne el a szárnya alatt

John Leahy eladási főnök a maga szokásosan csípős stílusában egyenesen Mad Max-nek titulálta a Boeing-féle elképzelést. Ennél többet az Airbus-főnökök érthető mód nem akarnak foglalkozni nyilvánosan az üggyel, egyelőre az ő előnyük behozhatatlannak látszik az egyfolyosós piacon. De ugyancsak igyekszik az európai versenytárs csökkenteni egy esetleges 757-es utód jelentőségét, mondván, abban a köztes kategóriában voltak típusok, amelyek gyengén szerepeltek a piacon, például a saját A310-esük. Igaz, tehetjük hozzá, az a gép, az A300-as, tehát a legelső Airbus módosítása, már nagyon messze van a mostani gazdaságos és hatékony típusoktól. Ugyanakkor a nyilatkozatokkal ellentétben a Reuters értesülése szerint az Airbus is gondolkodik a MOM-kategória meghódításáról, méghozzá egy új szárnyakkal repülő, még hosszabb törzsű A321neo személyében, igaz, Leahy egyelőre ezt a variánst is cáfolta.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek