Libresse oblige

Jermann Kálmán   ·   2012.04.20. 17:00
bz_sellyebarcs400

A szocializmus alatt természetesnek számított, hogy a tömegközlekedés (is) államosított. Szocialista vívmány volt minden (még az örökölt hálózat/járműpark is), és esetlenségével bizonyította, hogy a központi akarat (itt is) torz végterméket eredményez. Ma már elképzelhetetlen, mai szinten megvalósíthatatlan erőfeszítésnek tűnik a kétvonalnyi „nehézmetró” létesítése, és elszomorító a következményeként feldarabolt, megcsonkított villamoshálózat. Helyükre jöttek (és ami még elkeserítőbb: itt is vannak, ugyanazok) a füstokádó buszok, korszerűtlenek metrók, a szerény belföldi kereslet kényszermegoldásaiként már újkorukban szintén elavult villamosok. A HÉV-et nem is említve.

1990 után a nagyiparunkat, a szolgáltatások nagy részét, a közműveket hazai vagy külföldi magánkézbe adták. Az ígéreteseket fejlesztették, a használhatókat meghagyták, a versenyképteleneket bezárták (persze, nem volt ez ennyire egyértelmű, de nagyvonalúan ne foglalkozzunk ezzel). Az állam és az önkormányzat lassan visszavonult oda, ahol a helye: közszolgáltatásokat teljesít. Vagy teljesíttet. És ezen a hangsúly: nem kell saját kukásautó, hogy elvigyék a szemetet. Nem muszáj a polgármesteri hivatal alkamazottjának lenni ahhoz, hogy a közvilágítási lámpákat működtessük. Még az okmányirodai biztonsági őr is lehet szekuritis.

A közösségi közlekedést nem érintette a struktúra megváltozása. A megrendelő ma is állami tulajdonú és működtetésű szolgáltatókat bíz meg a mobilitáshoz nélkülözhetetlen feladatok elvégzésével. Hogyne, vannak országok, ahol ez ugyanígy működik. És vannak olyanok, ahol nem – és egyáltalán nem rosszabbul. Egyben biztosan különlegesek vagyunk: forrásunk a fejlesztésre régóta nincs, ellenben most már a meglévő működtetésére se sok.

Állami és maszek motorvonat a csehországi Šumperkben. Tőlünk nyugatra és keletre is természetes a magánvasutak részvétele a személyszállításban<br>(fotók: Tevan Imre)

Öt és fél kormányzati ciklus, megannyi témabeli miniszter és összeszámolhatatlan mennyiségű beosztottjuk sem döbbent rá, hogy egyszer itt tartunk majd, ahol most: a Volánok veszteségesek, a BKV összeomlását maga a tulajdonos közli hangosan zokogva, a helyi közlekedési vállalatok vastagon deficitesek, a MÁV egy csődtömeg, a Malév szomorú, de törvényszerű pusztulását ne is említsük - vagyis hogy egyszer ezt nem lesz miből finanszírozni.

A cinikusabbak mondhatják, kit érdekel? Omoljon össze, a piacképesebbek polgárok úgyis megteremtették maguknak a közlekedés lehetőségét (értsd: személygépkocsit tartanak). A többire nincs szükségünk, maradjanak otthon - mondják. Csakhogy ez nem igaz, több szempontból sem: nem vihetnek minden iskolást autóval, vagy ültethetők fel bringára; a munkavállalók zömének nem fizetnek (nem termelnek) annyit, hogy kocsival járhassanak; és persze a zsúfoltságról, dugókról, légszennyezésről se feledkezhetünk meg.

Tehát közösségi közlekedés kell. De nem muszáj éppen ugyanúgy elképzelnünk, ahogy ma működik (vagyis: rogyadozik). A múltbeli vétkeket felemlegethetjük még utoljára: nincs egységes, egymással együttműködő ágazatokból álló hálózatunk, a feladatok egy részét nem vették át regionális szolgáltatók, az egyben és darabjaiban is életképtelen államvasút hatékonyabbá tételét tendenciózusan elmulasztották, a főváros közlekedési cége egymagában és az eddig nem sok hasznot hajtó fölébe rakott intézménnyel együtt is permanens pénznyelő.

Ha ezek a hibák, akkor ezeket kell megoldani.

Az elmúlt évek egyetlen újszerű ötletét, vagyis az egy holdingba szervezett közlekedési ágazatokat most vetették el. Az ostobaság csimborasszója, mert nem költséget, hanem éppen megtakarítást várhatunk némi gondolkodást követő átszervezés után.

A regionális szolgáltatók (beleértve a vasutat, a helyközi és helyi buszközlekedést, meg persze az azonos funkciójú egyebeket) a helyi igények és lokális erőforrások figyelembevételével szervezhetnék meg a feladataikat. De nem külön, hanem együtt: a helyi busz ráhord a helyközi járatra, a napszakot és várható utasszámot figyelembe véve alakítják a kínálatot stb. Ez sem ördöngősség: így működik a világ boldogabb felén.

Már legalább a harmadik kormány ígéri a busz- és vonatközlekedés összehangolását, de ezt nehéz, ha nem maradnak vonatok. A kép csalóka, a busz igazi, de a vonat csak alkalmi fotósvonat a 84-es vonalon

A MÁV már sosem lesz virágzó vállalat. Az örökség rossz, vagy a lépés nem jött ki sosem, az mindegy: erőltetni kár. A jól működő részét is eltakarják a romhalmazok, a reménytelenül színvonaltalan szolgáltatás. A pályája és infrastruktúrájának egy része viszont érték, azon olcsóbban működő szervezet kevesebb közpénzen nyújthatna sokkal jobbat. Igen, ott ellenőrizné a jegyet a motorvonat-vezető, sőt, még takarítana is a két forduló között – ettől csak itthon támad hányingere a máshoz szokott vasutasnak, a büszke német vagy arrogáns osztrák nem érzi ugyanezt lealacsonyítónak.

Talán a fővárosi mamut a legrágósabb konc. Itt a legszomorúbb a valóság (jellemzően dögletes buszok, ócska villamok, áramfaló metrók, minden kötöttpályás járművek között legsiralmasabb HÉV-szerelvények), legégetőbb a szükség (és/vagy leghangosabb a siránkozás?), legtöbb a teendő. De csak addig, amíg fedőszervvel takargatjuk romlást, az előbb említettel szinkronban a foglalkoztatás illúzióját előrébblevőnek hisszük a szolgáltatás színvonalánál, amíg nem jut az eszünkbe semmi, csak a 10-15 éve ismételgetett fáradt koncepció. Nyereséget sosem hozna, de legalább kevesebbet bukna a gazda, ha karcsúbb lenne a szervezet, bátrabban nyúlna a máshol működő ellenőrzés rendszeréhez (metrón beléptetőkapu, szélesebb körű elsőajtózás stb.) – egyáltalán, nem működtetni, hanem csak megrendelni, finanszírozni, (uniós forrásokból) fejleszteni akarná. És nem muszáj rögtön bezárni az egész kócerájt; hadd jöjjenek azok, akik tudnak buszokat hozni, aztán hátha fantáziát látna valaki az elővárosi hálózatban, és így tovább. De ha megvárjuk a csődgondnokot, az nem biztos, hogy az utazó számára legjobb megoldást keresi.

Hagyjuk hát, hogy megtaláljanak minket azok, akik sokfelé bizonyították, lehet más a közlekedés. Igaz, a befektetői környezet nem éppen ideális, de hátha nem ezt, hanem a letarolható piacot látják. Ahogy a távközlésben anno, itt is kiéhezett százezrek várják a megváltást – még ha nem is ugyanaz a két szektor, akkori és mostani elmaradottságában összehasonlíthatók.

A közösségi közlekedési szolgáltatóink csak a patinás névvel fedik el a korhadó alsó részeiket. A nemesség kötelez, de itt nincs semmi nemesi, csak elrejteni való.

Tízzel döcög a Bézé az azóta már a vállalhatatlan pályaállapotok miatt bezárt Sellye-Barcs vonalon<br>(fotó: Vörös Attila)

Kapcsolódó hírek