Magyar pilótahölgy messze repül – 2. rész: Bali és a bal ülés

Egy törékeny lány, aki, amint beszélgetésünk első részében elmesélte: Budaörsön kezdte a repülést, Nyíregyházán szerzett repülőmérnöki diplomát, majd Floridában további képzések után képesítést a keskenytörzsű Airbusra, és ki is használta az első lehetőséget, hogy első tisztként repülhessen, 2012-ben teljesítette első útjait az Air Asia pilótájaként: Malatinszky Anita tehát elég időt töltött el ezen a távoli vidéken, hogy bőven legyen tapasztalata életről és repülésről Indonéziában.

– Ázsiából visszatért, vagy az ott dolgozó magyar pilóták mesélik: a meteorológiai viszonyok néha igazán komolyan megdolgoztatják a pilótát.

– A monszun időszak kicsit nagyobb kihívást jelent, de olyan különlegesen rossz élményeim még nem voltak. Azon kívül, hogy esetleg nagy eső van, semmi más extrém időjárási jelenséget nem tapasztaltam.

– Azt is szokták mesélni, hogy a légkör a kabinban és a légitársaságokon belül is egy kicsit más, mint az európai légitársaságoknál: nagyobb a tekintélytisztelet, a másodtisztnek nem mindig van beleszólása a dolgokba, egy nőnél lehet, hogy ezek a dolgok fokozottabban jelentkeznek.

– Szerencsére nem vettem ezt észre, hogy nőként bármi hátrányt szenvednék, de tényleg van olyan, amikor bejön a mérnök a földi kiszolgálásból és akkor mondják, „Good morning, Captain”, és akkor mondom, helló, én is itt vagyok. Akkor köszönnek nekem is, de tényleg a kapitány...

– ...az atyaisten?

– Ha ketten dolgozunk együtt, akkor nem. De mind a légiutaskísérőknek, mind a kiszolgálóknak igen. Az indonéz Air Asiánál körülbelül tízen lehetünk lányok, ketten már kapitányok, én vagyok egyedül európai, a többi mind indonéz. Volt egy másik európai lány, de ő már egy közel-keleti cégnél repül. Egyszer a kapitány nem igazán érezte jól magát az út során, átadta nekem a felelősséget, és az utaskísérők ötpercenként csöngettek, hogy jól vagyok-e, és minden rendben van-e. A kapitányok bíznak bennem, elfogadják a tudásomat.

– Merrefelé repülnek általában?

– Bali az állomáshelyem, innen többnyire belföldi utakon repülünk: Dzsakarta, Szingapúr, Kuala Lumpur, Bangkok, Darwin és Perth.

– Ott van állomáshelyen, ahova mások üdülni járnak... Hogyan telik az élete Balin?

– Kellemesen. A szabadnapokon mindig van egy-két ismerős, akivel ki lehet menni a tengerpartra, meginni egy sört, vagy elmenni futni, ez tényleg majdnem véget nem érő nyaralás. A munkanapok is viszonylag kellemesek, mert közel lakom a repülőtérhez, tíz perc autóval, reggel repülök, estefelé esetleg lehetőség van megnéznem a naplementét valahol.

– Az Air Asia nem is olyan régen egy katasztrófa kapcsán szerepelt a világsajtóban, a Jáva-tengeren.

– Az első tiszt nagyon jó barátom volt, szörnyű volt látni a híradásokat, amikor még csak keresték a gépet. Szabadnapos voltam, ismerősök kezdtek hívni, Facebookon írogatni, hogy: te jó isten, jól vagy, megvagy? Karácsony után volt, december 28-a 2015-ben. Megrázó volt. De jó volt látni, ahogy a cég összefogott, és amivel csak lehet egy ilyen helyzetben támogatni az utasok családjait, mindent megtettek. Nem sokkal később, ahogy elindult a vizsgálat, rögtön kezdték megváltoztatni a szimulátor-profilunkat, az Airbus is kiadott bizonyos utasításokat, hogy szeretnék, ha a pilóták többet repülnének kézzel, ez is közrejátszik sokszor a balesetek elkerülésében.

– És azóta tényleg többet repülnek kézzel?

– Én mindenképp.

– Mikor kapcsolja le az automatát leszállás előtt?

– Kapitány- meg forgalomfüggő. Talán olyan 3–5000 lábon. Bali is forgalmas repülőtér, Dzsakarta is, olyan sok játszási lehetősége nincs az embernek.

– Ha jól emlékszem, a baleset kapcsán felmerült a karbantartás hiányossága is.

– Igen, aztán kiderült, hogy rossz döntések sorozata volt mind a karbantartás, mind a személyzet részéről. De én azóta is bízom a mérnökeinkben. A képzettségem alapján azért kicsit jobban belelátok a rendszerek működésébe, nem esem pánikba, ha esetleg valami történik. Van egy-két öregebb gép a flottában, de nagy átlagban nincs probléma. Késések néha előfordulnak, de utat megszakítani eddig csak kétszer kellett felszállás után.

– Mi a perspektíva Ön előtt? Egy remek utasszállító, repül, csodálatos helyen, de azért gondolom, a másodpilótának a fél szeme a bal ülést lesi, másrészt ezzel a képzettséggel, meg amennyi repült órát összeszedett, nyilván gondolkodhat egy Európához közelebbi légitársaságban...

– Még nem kristályosodott ki pontosan egy terv, amit követnék. Öt új gép érkezik a flottánkba, és a cég belülről próbálja kinevelni a következő húsz kapitányt.

– És köztük lesz?

– Nagyon remélem, hogy köztük leszek, de ez még nem biztos, mert az indonéz légügyi hatóság kicsit köti az ebet a karóhoz, hogy külföldieket ne léptessenek elő. Próbálják korlátozni a külföldi pilóták létszámát Indonéziában. Jelenleg 5-600 indonéz pilóta munkanélküli, akik kikerültek a pilótasuliból és a légitársaságok nem veszik fel őket, 160 órájuk van, sose repültek multi-engine-t. Mindig attól függ, hogy éppen ki a közlekedési miniszter, ki a hatóság feje. Azzal próbálunk érvelni, mert ketten vagyunk külföldiek, akik megfelelnénk óraszám alapján a kapitányi követelményeknek, hogy minket nehéz összehasonlítani egy 160 órás kezdővel, hiszen amíg belőlük kapitányt nevelnek, megint 5-6-10 plusz év. Én pedig nem szeretnék elsőtiszt lenni a nyugdíjazásomig.

– Merrefelé keresne munkát? Nem vonzaná egy hagyományos légitársaság?

– Egész jól megtaláltam a helyemet, meg a ritmust ezekben a fapados légitársaságokban, tehát nem feltétlenül. Klassz a beosztásunk, mert nincsenek ottalvós utak, minden este hazajövünk, ez nekem nagyon kényelmes, nem szeretnék szállodából szállodába menni. A huszonöt perces fordulóidő az elején elég őrültnek hangzott, most már van, hogy tíz percet unatkozunk, mert hamarabb elkészülünk, és csak az utasokra várunk.

– És nem vonzza az, hogy a 320-ashoz képest egy kategóriával feljebb lépjen, nagyobb gépet repüljön, szélestörzsűt, interkontinentális járatokat?

– Néha eljátszom a gondolattal, de még mindig inkább szeretnék naponta csinálni 3-4 leszállást, mintsem hogy egy hónapban ennyit. A nagyon hosszú utak nem vonzanak, bár érzem, hogy igazi presztízskérdés lenne egy 380-as első tisztje lenni.

– Végül is egy nő esetében azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a családalapítás is nagyon fontos része lehet a jövőképnek, amit nehéz lehet összehozni egy pilótanő esetében a hivatásával...

– Ez tényleg így van. Jelenleg egyedülálló vagyok, úgyhogy most tudok csak a karrierrel foglalkozni. Az egyik kapitányunknak van egy kisfia, akit egydül nevel, ő volt az első pilótanő, akitől tudtam kérdezgetni, hogy milyen az anyaság és emellett repülni is. Szerencsére a családtól sok segítséget kap.

– De ahhoz közelebb kell lenni a családhoz.

– Igen, bár édesanyám sokszor mondta, hogy szívesen lesz nagymama Balin, ha erről van szó.

* * *