Malév: erősen javultak a mutatók

iho/repülés   ·   2011.11.27. 14:00
cim_rs

Látványos fordulat következett be a Malév eredményeiben az elmúlt néhány hónapban – írja a gazdaság.hu.

A hosszú távú járatok 2008-as megszüntetése óta a legnagyobb árbevételt érte el a Malév októberben. A társaság havi árbevétele a mögöttünk álló három hónapban rendre meghaladta az egy évvel korábbi szintet, holott a cég azóta megvált az egyik gépétől, ami hétszázalékos kapacitáscsökkenést jelent a társaságnál. A cég jegyárbevétele milliárdokkal haladja meg a tavalyit.

A jegyárbevételek több milliárd forintos növekedését érte el az egy évvel korábbi értékekhez képest a Malév az elmúlt hónapokban. Szeptemberben a tavalyit 851 millió forinttal meghaladva 9,06 milliárd forint jegyárbevétele keletkezett a társaságnak, októberben pedig a tavalyi 7,5 milliárddal szemben csaknem 9,7 milliárd forintot kaszált az állami légitársaság. Az eddig ismert foglalási adatok szerint novemberben eljön ugyan a forgalom szokásos visszaesése, de a bevétel a tavalyi ötmilliárd forinttal szemben valahol 6,8 milliárd forint körül lesz, és decemberben is hétmilliárd forint feletti bevételre számít a társaság, ami ugyancsak kétmilliárd forinttal, azaz 40 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A szeptembertől decemberig tartó időszakban az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva összesen hétmilliárd forint többletbevételre számít a társaság, de ezen még javíthat a forint gyengülése, hiszen a becslés az árbevétel szempontjából ma már pesszimistának tűnő 290 forintos euróárfolyammal számolt.

A gazdasag.hu úgy tudja, hogy a Malév rendkívüli mértékben javította járatainak kihasználtságát, így nemcsak az árbevétel emelkedett, hanem nyereségesen is gazdálkodik a társaság. A jegyárbevétel növekedése úgy következett be, hogy a társaság megvált az egyik gépétől, ami hétszázalékos kapacitáscsökkenésnek felel meg. A társaság gépei az utóbbi hónapokban 75 százalék fölötti kihasználtsággal repülnek, ami európai szinten is átlag fölöttinek számító teljesítmény.

Miután a légitársaságok forgalmi adatait hetente publikálja az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA), a Malév sikerei nem maradtak titokban a szakma előtt. A weboldal úgy tudja, hogy a javuló mutatók több szakmai befektető érdeklődését is felkeltették.

Kapcsolódó hírek