Már a Velencei-tóig is letekerhet Budapestről

iho/zöldút   ·   2022.07.28. 12:00
buba_velence_01

Bő harminc kilométeres szakasszal bővült a Budapest–Balaton kerékpárút (Buba), így már Velencéig el lehet jutni biciklivel.

A fővárost a Balatonnal összekötni tervezett, 108,2 kilométer hosszú kerékpárút első, Etyekig vezető fázisát június 17-én adták át. A most elkészült, 32,6 kilométeres Etyek–Velence szakasszal – mely magába foglalja a Gyúró és Tordas között már meglévő, 2,9 kilométeres utat – pedig már egészen a Velencei-tóig is el lehet tekerni. Az új kerékpárút Etyek, Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap településeket és Velence városát érinti.

A beruházás során a meglévő földutak leburkolásával 18 kilométer hosszan vegyes forgalmú, mezőgazdasági-kerékpáros utat hoztak létre, Nadap és Velence között 1,9 kilométeren új, önálló kerékpárút épült ki, 1,2 kilométeren felújították a burkolatot és kerékpársávot jelöltek ki. 8,6 kilométeren forgalomtechnikai beavatkozásokat (felfestés és táblázás) végeztek el, emellett Pázmándon a Bágyom ér felett egy új hidat építettek, a meglévőket pedig átépítették vagy felújították. Az útvonal mentén két új pihenőhelyet is kialakítottak, ahol padok és asztalok szolgálják a megpihenni vágyó biciklisek kényelmét.

A kivitelezés két fázisban zajlott. Az első az Etyek és Tordas közötti, 12,3 kilométeres szakasz, amely a közelmúltban átadott Budapest és Etyek közötti kerékpárút folytatásaként épült ki. Etyeken a Kossuth Lajos utcán a burkolat szélesítésével és az útpálya kopórétegének teljes cseréjével kétoldali kerékpársávot hoztak létre 1,1 kilométer hosszban. A Sajgó-patak hídját az eredeti híd megjelenésének megfelelően építették át a helyben népszerű építőkőként használt sóskúti mészkőburkolattal. Az útvonal helyi utcákon való kijelöléssel folytatódik a Vajda János és az Öreghegyi utcákon, melyeket az etyeki önkormányzat jelenleg épp felújít. Etyek és Gyúró között a meglévő mezőgazdasági utakat felújították és 3,5 méter szélességben leburkolták. A két település közigazgatási határán egy új kerékpáros pihenőhely is épült. Gyúró lakott területén az országos közút burkolatán felfestéssel jelölték ki a kerékpáros útvonalat, mely ott csatlakozik a már Tordasig megépült, közel három kilométeres kerékpárúthoz. Tordas lakott területén az országos közúton és helyi lakóutcák burkolatán jelölték ki az útvonal folytatását.

Az Etyek és Velence közötti szakasz átadásával 32,6 kilométerrel bővült a Budapest–Balaton kerékpárút (fotók: NIF Zrt.)

A második fázis a 17,5 kilométer hosszú, Tordast Velencével összekötő útszakasz, ami Tordas határában csatlakozik az Etyek–Tordas szakaszhoz. Az új kerékpárút érdekében Tordas és Kajászó között a meglévő mezőgazdasági földutakat 3,5 méter szélességben leburkolták. Kajászó lakott területén az országos közutakon és helyi lakóutcákon vezet a kerékpárút. Tovább Pázmándig szintén a meglévő mezőgazdasági földutat burkolták le. Pázmánd lakott területén új kerékpárúti hidat hoztak létre a Bágyom-ér felett, továbbá új kerékpáros pihenőhelyet alakítottak ki az önkormányzat egyedi igényeinek megfelelő, faragott fa szobrokkal és berendezésekkel. Pázmánd és Nadap között a meglévő mezőgazdasági úton és Nadap lakott területén forgalomtechnikai elemekkel jelölték ki az útvonalat. Nadap és Velence között új, 3,3 méter széles önálló kerékpárutat építettek a 8119 jelű országos közúttal párhuzamosan. Velence lakott területén a meglévő lakóutcákon felfestéssel és táblázással jelölték ki az útvonal folytatását, illetve az M7-es autópálya felett meglévő gyalogos és kerékpáros hídhoz új, önálló kerékpárút épült ki. A biztonságosabb közlekedés érdekében az M7-es felett átvezető, meglévő gyalogos és kerékpáros híd korlátjait új, magasabb korlátelemekre cserélték. A szakasz Velence lakott területén éri el a Velencei-tavat és az Enyedi utcában csatlakozik a Budapest–Balaton kerékpáros útvonal következő, Velencétől Székesfehérvárig vezető szakaszához, egyúttal a Velencei-tó körüli kerékpárúthoz.

A fejlesztés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a környéken élők könnyebben érjék el úticéljaikat, továbbá a fővárosból a Velencei-tavat biciklivel megközelíteni szándékozóknak is kényelmesebb és biztonságosabb közlekedési megoldást nyújt. A projekt a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) jogelődje, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósult meg. Az Etyek–Tordas szakasz kivitelezését a Colas Út Zrt., a Tordas–Velence szakaszét pedig a Swietelsky Magyarország Kft. végezte, összesen nettó 2,7 milliárd forint értékben.

A Budapest–Balaton kerékpárút következő szakaszát várhatóan augusztusban adják át.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek