Már az autósoké az új gödöllői felüljáró

iho/közút   ·   2019.11.26. 18:00
400px_godollo_feluljaro

A Gödöllőn, a vasútállomás szomszédságában épített különszintű felüljárót a hagyományos hordógurítással egybekötött avatási eseményt követően, a napokban adták át a közúti forgalom számára. A vasútvonal felett átívelő, 431 méter hosszú, kétszer egy sávos műtárggyal megszűnt a szintbeni sorompós átkelő, így az erre közlekedőknek már nem kell várniuk a vonatok elhaladására. A felüljáróra közvetlenül az Állomás utca felől, illetve Vácszentlászló és Valkó felől érkezve lehet felhajtani, a környező mellékutcákból való kihajtás forgalmi rendje megváltozik. A felüljárót jelenleg a közúti forgalom használhatja, a gyalogosok és a kerékpárosok továbbra is az új állomási aluljárón keresztül közelíthetik meg az Egyetem területét, illetve a Premontrei utca térségét.

A Köztársasági úti felüljárónak köszönhetően az autósoknak már nem kell a vonatokra várni Gödöllőnél (fotók: NIF Zrt.)

A Budapest–Hatvan vonal (80a) korszerűsítési projektje 2018 év elején indult. A beruházás keretében 2020 végéig ötvenkét kilométernyi kétvágányú vasúti pálya épül át Rákos és Hatvan állomások között. A felújításnak köszönhetően megszűnnek a sebességkorlátozások a vonalon, a vonatközlekedés sokkal megbízhatóbbá válik. A teljes szakaszon új, elektronikus biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló rendszer épül. A vonalon valamennyi vasúti műtárgyat felújítják, tizenhárom állomás és megállóhely újul meg, korszerű és akadálymentes állomási környezet, térvilágítás, szélesebb magasperonok, utastájékoztató berendezés, aluljárók, liftek, új perontetők és esőbeállók épülnek. Pécel, Isaszeg, Gödöllő és Aszód állomásokon, valamint Máriabesnyő és Bag megállóhelyeken átépítik vagy felújítják a felvételi épületet.

Rákos és Rákosliget között Akadémiaújtelep néven új megállóhely létesül, ami majd csak 2020-ban készül el. Az újonnan kialakítandó megállóhelyen, továbbá Rákoscsabán, Pécelen, Isaszegen, Bagon, Aszódon és Galgahévízen új P+R parkolók épülnek, összesen háromszázharminc hellyel. Gödöllőn az építkezés miatt elbontott P+R parkolót helyreállítják.

A szakaszon minden meglévő közúti és gyalogos átkelőhely megújul, öt meglévő szintbeni közúti átjáró helyett épül új felüljáró, továbbá öt új, fénysorompóval biztosított szintbeni gyalogos átjáró is létesül. Ezek közül az első a Gödöllőn elkészült műtárgy. A vasútvonalon a települések lakott területeinek mentén minden szükséges helyen zajvédő fal épül, összesen megközelítőleg huszonnyolc kilométer hosszan.

A 431 méter hosszú, különszintű műtárgy jelentősen megkönnyíti a közlekedők életét

Az idei év eleje óta érvényben lévő teljes kizárásos vágányzárat várhatóan december közepén feloldják, és az év végi ünnepek előtt megindulhat a vonatforgalom a Pécel és Aszód között felújított szakaszon. A kivitelezési munkák az eredeti ütemtervnek megfelelően 2020-ban is folytatódnak. Decemberben a vasútvonal állomásait és megállóhelyeit még ideiglenes megoldásokkal adják vissza az utazóközönség számára annak érdekében, hogy a pótlóbuszokkal történő nehézkes eljutás helyett a lehető leghamarabb álljon helyre a vasúti közlekedés.

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházása uniós és hazai forrás felhasználásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából valósult meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek