Már csak novemberig kell várni a második pesti felújított metrószerelvényre!

MTI/iho   ·   2016.09.24. 13:45
3-as_elsoje0

Darija Marku, a Metrovagonmas nemzetközi kapcsolatokért és marketingért felelős vezetője közölte, az orosz cég szerelőüzemében két, egyenként hat vagonból álló szerelvény felújítása folyik, ezek közül készül el októberben az egyik, amely a következő hónap elejére ér a fővárosba. „Rögtön utána” jön a harmadik is felújított vonat is, az oroszok azt november közepére ígérik. A Metrovagonmasnál tervek szerint havonta két felújított szerelvényt tudnak útnak indítani Mitiscsiből.

Ilyen lesz az öszes. Képünk még az első fölújított vonatról készült (fotó: tmholding.ru)

Ismert, a BKV és a Metrovagonmas tavaly augusztusban írta alá a budapesti 3-as metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáról szóló szerződést. Az orosz cég 219,1 millió euróért végzi el a harminchét egyenként hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama harminc év. Az orosz cég harminchárom hónap alatt végzi el a szerelvények felújítását.

Budapest 2014 novemberében írt ki tendert a 3-as metró vagonjainak felújítására. A tavaly július 8-án kihirdetett döntést, miszerint a Metrovagonmas nyerte meg a pályázatot, az érvénytelen ajánlat miatt kizárt észt Skinest Rail megtámadta. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban engedélyezte a szerződés megkötését.

Világszerte tizenegy ország tizenkilenc nagyvárosában üzemeltetnek olyan metrószerelvényeket, amelyeket a Metrovagonmas gyártott. Jelenleg hétezer ilyen kocsi van forgalomban. Az orosz cég Európában két éve a szófiai metróhoz, előtte pedig Varsóba és Prágába szállított szerelvényeket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek