Már most több jegyet adott el a ZSSK a spliti járatra, mint tavaly egész évben

Korcsmáros Gábor   ·   2023.05.14. 15:00
Autosplit

A legnagyobb érdeklődés az autószállítás iránt van, családok, baráti társaságok utaznak leginkább.

Sikertörténetként indul a ZSSK és ÖBB által közösen közlekedtetett Pozsony−Split járat. Ahogy arról már korábban írtunk, május 3. és október 7. között heti három alkalommal, Pozsonyból minden szerdán, pénteken és vasárnap (ellenkező irányban csütörtökön, szombaton és hétfőn) indul a közvetlen járat a dalmát tengerpartra. Minden bizonnyal bejött a tipp, érdemes volt a tavalyi szezonhoz képest bővíteni a szolgáltatást, mert már most, a szezon elején több jegyet adtak el a vonatra, mint tavaly az egész szezonban. 2022-ben összesen 8 796 utas vette igénybe a spliti járatot, jelenleg pedig már tízezer eladott menetjegy körül járnak (legutóbbi hivatalos adatok szerint április közepén 9 387 jegyet értékesítettek).

A 2022-es nyári szezonban rövidebb ideig, júniustól szeptemberig közlekedett a járat, s hetente csak két alkalommal indult. Most pedig heti három alkalommal jár, május elejétől október 7-ig. Nézzük, mi lehet a titka, hogy ilyen népszerű a járat. A menetjegyek ára 29,90 eurótól kezdődik, ami csak a kupés kocsiban ülve teszi lehetővé az eljutást. A hálókocsiban 69,90 eurótól érhető el a legolcsóbb árkategória. A menetjegyeket az ÖBB oldalán lehet megváltani (a ZSSK weboldaláról közvetlen odairányít a rendszer). Kétségkívül az autószállítás az, ami leginkább vonzza az utasokat, hiszen délután felteszi a gépkocsiját a vonatra, majd elfoglalja a helyét a háló vagy fekvőhelyes kocsiban, s másnap reggel már a horvát tengerparton gurulhat tovább saját kocsijával a célig. Az autószállítás egy irányban 129,90 eurótól, a motorkerékpár szállítása pedig 84,90 eurótól érhető el (mindegyik ár a legolcsóbb, limitált számban kapható Sparschiene ajánlat).

Az autószállítás esetében a maximum 205 centiméter széles, 530 centiméter hosszú autók szállíthatók azzal, hogy az alsó szinten a maximum 158 centiméter magas, a fenti szinten pedig a 167 centiméter magas autókat lehet elhelyezni. A gépkocsikat és motorkerékpárokat a pozsonyi főpályaudvar melletti területen 14:05 és 14:30 között kell felrakni az autószállító kocsira. Splitben a felpakolás 15 órakor kezdődik. A vonat menetrendje itt található. Minden utas, aki a hálókocsiba vált jegyet, kap egy palack mentes vizet, egy palack pezsgőt (kis kiszerelés), egy adag édes vagy sós harapnivalót (választható), reggelicsomagot, papucsot, törölközőt. Vizet és reggelicsomagot a fekvőhelyes kocsiban is kapnak az utasok, ami már benne van az árban.

(fotó: ZSSK)

Egy háromtagú család (2 felnőtt, 1 gyerek) háromágyas hálókocsiban utazva, gépkocsijuk szállításával együtt 329,60 euróért jut el Splitbe a vonattal. Ketten, motorkerékpár szállításával együtt, hálókocsiban, kétágyas kupéban utazva összesen 264,70 euróért utazhat le a tengerhez. Az utasok négylábú kedvenceiket is magukkal vihetik azzal a feltétellel, hogy a kupéban más rajtuk kíül nem utazik. A viteldíj ára egy irányban 29 euró.

Pozsonyból Splitbe kocsival eljutni hét és fél óra, 770 kilométer, és a jelenlegi benzinárak, és az egyre drágább horvát és osztrák autópályadíjak mellett a vonat egy kiváló alternatíva lehet. Az utazás kényelmes, stresszmentes, kipihenve ébredhetünk a célállomáson, sőt még a környezetet is kíméljük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek