MAX-balesetek: Sully kapitány a „tanoncokról”

iho   ·   2019.03.21. 11:15
cim

A Boeing elnök-vezérigazgatója, Dennis Muilenburg nyílt levélben fordult a repülési ipar partnereihez, a légitársasághoz és az utasokhoz, amelyben a Boeing nevében megerősítette a gyártó elkötelezettségét a biztonság iránt, és az iránt, hogy megértsék, mi történt a tavaly október Lion Air-féle és az mostani Ethiopian-féle baleset során. Muilenburg nyilatkozata nagyon halvány utalással, de mintha arra reagálna, nem biztos, hogy szerencsés az etióp közlekedési miniszter kommentárja, aki a fekete dobozokból kinyert adatokra hivatkozva gyakorlatilag megelőlegezte a két esemény közti kapcsolatot és az MCAS szerepét.

Miközben azért a fejlemények erre az összefüggésre utalnak, de lassan érzékelhetővé válnak a vízszintes vezérsíkot állító automata rendszeren túl a más tényezők szerepe is. A Reuters értesülése szerint a Lion Air pilótafülkéjének hangrögzítője arról tanúskodik, hogy a gép repülőszemélyzete a gép kormányzási problémájának fellépése után a levegőhöz viszonyított sebességgel és az állásszöggel foglalkozott, miközben nem tettek említést a vezérsík beállításáról, a trimmről. Az a korábbi Lion Air személyzet, amely az előző járat során szintén tapasztalta a rossz állásszög-adatok miatt az MCAS beavatkozását, észlelte, hogy a trimm próbálja lenyomni a gép orrát, egészen pontosan a fülkében jump-seaten utazó harmadik pilóta figyelmeztetett arra, hogy a trimm újra és újra működésbe lép. Ugyanakkor ettől a személyzettől a szerencsétlenül járt járat pilótáihoz ez az információ nem jutott el.

A washingtoni közlekedési tárca ugyanakkor kivizsgálást indít a MAX altípusok légialkalmassági engedélyeztetésének lefolytatásáról. Mint ismert, a gyártó számára hatalmas előnyt jelentett, hogy nem kellett az újrahajtóművezett gépnek vadonatúj típusként megszereznie a légialkalmassági engedélyt. Ezügyben a Seattle Times egy összeállítása hozott új információkat a közvéleménynek, amelyek lényege, hogy az idő szorításában az FAA jónéhány technikai alkalmazás engedélyeztetését magára a gyártóra bízta, ez történt az MCAS esetében is. A lap friss értesülése szerint a nyomozásba az FBI is bekapcsolódott.

Továbbra sincs hivatalos és végleges döntés senkinek a részéről a Boeing MAX-sorozata megrendeléseinek visszamondásáról, mint korábban jeleztük, a lista négyezernél több gépet tartalmaz. Ugyanakkor az indonéz Lion Air és a Garuda, valamint az Ethiopian mellett a kínai kormány is fontolóra vette MAX-ok beszerzésének lemondását. Peking hírek szerint arra készül, hogy kivegye a MAX-okat abból a listából, amely a kereskedelmi háború közepette különmegállapodás keretében teszi lehetővé amerikai termékek eladását és ezzel a kínai-amerikai kereskedelmi mérleg valamelyes javítását. Kínai légitársaságok vették át januárban a kibocsájtott MAX-ok húsz százalékát. A China Southern tizenhat ilyen gépet repültet és további harmincnégyet rendelt, a China Eastern Airlines tizenhárom, az Air China tizennégy ilyen gépet üzemeltet. További kínai légitársaságok is vásároltak a típusból, például a Hainan és a Shandong Airlines.

Chesley Sullenberger, aki tíz éve kapitánya volt a Hudson folyóra leszállt A320-asnak, arra hívta fel a figyelmet blogbejegyzésében, hogy a szerencsétlenül járt Ethiopian gép másodpilótája nem rendelkezhetett a szükséges tapasztalatokkal, hogy a repülés közben fellépő vészhelyzetet a személyzet sikeresen megoldja. Sullenberger bejegyzése óta kiderült, hogy a jobbüléses pilóta nem kétszáz, hanem 350 repült órával rendelkezett, de a nemzetközi repülő közvélemény a két szám között nagyon sok érdemi különbséget nem lát: Sullenberger szerint is az ennyi órát repült pilóta tapasztalatmennyisége abszurd módon kevés ahhoz, hogy az illető egy emberekkel teli utasszállító biztonságáért vállalja a felelősséget. A pilótafülke személyzetének két szakemberből kell állnia, nem egy kapitányból és egy „tanoncból” – írta a maga egykori vészhelyzetét Jeff Skiles másodpilóta közreműködésével kiválóan megoldó amerikai repülőember.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.