Még több emeletes kocsit vesz a VR

iho   ·   2015.04.04. 08:45
400px_vr_transtech_vezerlo

A kilencven millió euró értékű megállapodás értelmében a Transtech Oy most tíz Edm-sorozatú kétszintes hálókocsit és tizenhét Edo-sorozatú vezérlőkocsit szállíthat a VR Groupnak.

A VR az elmúlt évek során többször is rendelt emeletes kocsikat a finn gyártótól: 2010-ben tizenöt, majd 2013-ban további tizenegy étkezőkocsit, valamint huszonöt vezérlőkocsit szerzett be a Transtechtől, amelyről mi is beszámoltunk. A Railway Gazette arról ír, hogy a jelen beszerzés az utolsó fázisa annak a kétmilliárd euró összértékű gördülőállomány-korszerűsítési programnak, amelyet a vasúttársaság az évtized végére tervezett végrehajtani.

A VR ismét emeletes kocsikat szerez be a finn Transtechtől<br>(fotó: Railway Gazette)

A kétszintes hálókocsikkal a VR az 1970-es és 1980-as években forgalomba állított, napjainkra azonban már elavulttá vált járműveit cseréli le. A légkondicionált új kocsikon az utasok már konnektorokat és ingyenes, vezeték nélküli internetet vehetnek majd igénybe, sőt minden kupé rendelkezik saját WC-vel és zuhanyzóval is. A járművek elsősorban a Helsinkiből az észak-finnországi Kolariba közlekedő éjszakai járatokon szolgálnak majd.

A legújabb adag emeletes kocsit várhatóan 2016 és 2017 során veheti át a VR – adja hírül az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek