Megállnak a helyközi buszok Nagyváradon

iho/közút   ·   2011.12.21. 12:54

A Bihar megyei tanács szerdai ülésén úgy határozott, hogy a megyei buszjáratok megállnak Nagyvárad belvárosában is. Annak ellenére, hogy a helyi közlekedési vállalat (NHKV) műszaki igazgatója ennek ellenkezőjét javasolta, írja a Krónika.ro.

Az NHKV műszaki igazgatója Viorel Pop, aki egyben megyei tanácsos is, a szavazás előtt azt ecsetelte, hogy nem tartja jó ötletnek, ha a városon belüli közlekedésre a helyközi buszokat használják a lakosok, hiszen e célra van a helyi buszjárat és a villamos. Korábban az NHKV saját használatúvá nyilváníttatta megállóit, és bírsággal fenyegette azokat a vállalatokat, akik mégis igénybe veszik azokat.

Viorel Pop felszólalására Radu Ţîrle tanácselnök úgy reflektált, hogy az engedéllyel rendelkező utasszállító vállalatok számára biztosítani kell a szolgáltatáshoz szükséges feltételeket, ellenkező esetben az utasok csak a „cápákkal”, azaz az illegálisan üzemeltetett kisbuszokkal tudnak eljutni a központból a külvárosi buszpályaudvarra.

Ehhez hozzáfűzte Szabó Ödön tanácsos, hogy a lakosságcsökkenést figyelembe véve ideje lenne teljesen átgondolni a megyeszékhely közlekedését.

Kapcsolódó hírek