Fehérorosz vasutak: Pesázni jó lesz!

iho   ·   2014.02.18. 07:45
400px_pesa_bc

A Belaruszkaja Csihunka és a lengyel Pesa 2013-ban írta alá a dízelszerelvények beszerzéséről szóló szerződést. Az első DP3 sorozatú szerelvényt február 11-én vehette át a BC. A második és harmadik DP3-ast a tervek szerint márciusban és áprilisban szállítja le a bydgoszczi gyártó.

A Pesa motorvonatai Európa-szerte sikeresek, most a Belarusz Vasút vesz belőlük hármat<br>(forrás: IRJ)

Az International Railway Journal információi szerint a 69,3 méter hosszú, háromrészes motorvonatokon száznegyvenöt ülőhely található. Utasterük regionális kialakítású, részben alacsonypadlós, az ajtóknál a belépőmagasság hatvan centiméter. Legfeljebb száznegyven kilométer per órás sebességgel lehet velük haladni.

A szerelvények megfelelnek a legfrissebb kényelmi és minőségbeli elvárásoknak: utasterük légkondicionált, az ülések puhák, a háttámlák és a kartámaszok állíthatóak. Az ajtók nyitásakor kihajtható lépcső jön elő, a mozgásukban korlátozottak be- és kiszállásakor pedig rámpákat lehet igénybe venni.

A háromrészes, regionális dízel szerelvények belső tere részben alacsonypadlós, az ülések komfortosak

A Pesa nemcsak a szerelvények megépítését vállalta, de a BC a motorvonatok karbantartásáért felelős szakembereinek típusismereti képzését is biztosítja. Az első vonat a következő hetekben részletes teszteken és futópróbákon fog átesni, ezt követően állhat csak menetrend szerinti forgalomba – számol be a Global Rail News.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek