Meglepő adatok Kínából: súlyos visszaesés

iho   ·   2014.05.23. 10:00
cim5

Emelkedő forgalom és javuló üzemi eredmény mellett is hatalmasan visszaesett a kínai légitársaságok összesített eredménye áprilisban. A nettó bevétel csökkenése a tavalyi év áprilisához képest nem kevesebb, mint 84 százalék.

Az üzemi forgalom négy százalékkal 32,7 milliárd jüanra emelkedett, miközben ugyancsak négy százalékkal nőttek az üzemeltetés költségei is.

Az elszállított utasok száma tíz százalékkal volt magasabb ls 31,42 millióra emelkedett idén áprilisban, meglehetősen jó, 81,6 százalékos gépkihasználtság mellett, ez 0,04 százalékos javulást jelent. Ami a gazdasági helyzet egyik legfontosabb pozitív jelzése, a légi áruszállítás volumene is nőtt, méghozzá hét százalékkal, 490 ezer tonnára.

Az összesített bevétel visszaesését ezek szerint egyedül a jüan gyengülésének lehet betudni, hangoztatják az elemzők. Márpedig a kínai nemzeti valuta árfolyama továbbra is csökken, miközben az éles piaci verseny miatta  légitársaságok kénytelenek alacsony szinten tartani a jegyárakat. Ez azt jelenti, hangzik a Haitong Securities Co. megjegyzése, hogy az elsősorban belföldi légi forgalmat bonyolító társaságok pénzügyi teljesítménye rövid távon nem fog javulni.

A trend azért figyelemre méltó, mert a világ légiközelekedésének, a légipiac növekedésének motorjaként a nemzetközi porondon elsősorban Kínát veszik számításba. A pénzügyi problémáknak egyébként már korábban is voltak jelei, de akkor nem a valutaárfolyamokkal magyarázták a légitársaságok financiális zavarait, hanem azzal, hogy a cégek hatalmas flottafejlesztésekbe kezdetk, és az új gépek átvétele, a vételáruk kifizetése rontotta erősen az eredményüket.

A helyzet ellentmondásossága egyébként már hetekkel ezelőtt, az első negyedévi eredményjelentések idején feltárult az elemzők előtt. Miközben az ünnepek idejére a legnagyobb légitársaságok rekordszámban hozták-vitték az utasokat az interkontinentális vonalakon is, közben ugyanezek a vezető cégek meglehetősen kellemetlen számokat tártak a nyilvánosság elé az év első három hónapjáról. A China Southern vesztesége például 306 millió jüan, vagyis 48,8 millió dollár volt, miközben tavaly ugyanez a három hónap még 57 millió jüan profitot hozott. A China Eastern ennél is többet, 205 millió jüant vesztett, az Air China megmaradt a profitnál, ami viszont nála is erősen csökkent, nem kevesebb miont 63 százalékkal. A Hainan járt még a legjobban, a bevételei csak 11 százalékkal csökkentek.

A légiforgalom emelkedése mellett erősen érződik a kínai GDP növekedési ütemének lelassulása is, a „megszokott” 10-12 százalékról az első negyedévben mindössze 7,4 százalékra, ami mondjuk Európából, pláne Kelet-Európából nézve még mindig igen kívánatosnak látszik, de a légiközlekedési iparág az egyik első szektor, amely a gazdasági trendek változását érzékeli.

A gazdasági növekedés struktúraváltása révén az elemzők szerint továbbra is erős marad az igény a légiközlekedés bővülése irányába, azonban a pekingi politika, amely a korábbi évek gyakorlatával ellentétben már nem avatkozik be mesterségesen a jüan árfolyamának védelmébe, plusz az új gépek megvásárlására felvett hitelek nyomása váratlanul nagy terhet ró Kína légitársaságaira – hangzik az elemzés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek