Megújul Miskolcon a Búza téri autóbuszállomás

iho/közút   ·   2018.05.24. 16:15
400px_miskolc_buzater

A Búza téri buszpályaudvar, melyen naponta hétszáz-hétszáz induló és érkező járat, valamint közel negyvennégyezer utas fordul meg, a borsodi megyeszékhely egyik legforgalmasabb pontjának számít. A létesítmény több évtizede épült, az évek során számos részen elavult, veszélyessé vált, ezért balesetmegelőzési, valamint munkavédelmi szempontból sem lehetett már tovább halasztani a korszerűsítést.

Szeptemberre részben megújul a miskolci Búza téri autóbuszállomás, addig kisebb forgalmi korlátozások várhatók (fotó: Istvánfi Péter)

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK) Zrt. PR-vezetője, Ujj Zsuzsanna a minap.hu-nak elmondta: a felújítás május 22-én kezdődött meg és augusztus végéig tart. A munkálatok során kipofozzák a várótermet és a bérletpénztárakat, valamint a közvetlenül az épület körül található érkező és induló kocsiállásokat is. Hosszú évek beázásainak nyomait tüntetik el, kicserélik a műanyagtetőt és a peronvilágítást, továbbá a régi hullámlemezből készült tetőt is, amely az eső ellen sem nagyon védte már az utasokat. A váróterem és a bérletpénztár is új külsővel fogadja majd az utasokat. Korszerűsítik és újrafestik a szolgálati helyiségeket, a várótermet és a mellékhelyiséget, továbbá kicserélik a nyílászárókat is. A több mint harminc éves, elavult elektromos hálózat cseréje is megtörténik.

A felújítás ideje alatt a fedett területen lévő kocsiállásokat fokozatosan helyezik majd át. A bükkaranyosi, harsányi, kisgyőri, mályi, és nemesbikki járatokat kiszolgáló hármas, négyes és ötös kocsiállások a felújítás teljes ideje alatt a Piactér és a Szeles utca közé kerülnek, a járatok onnan indulnak és oda érkeznek majd. A várótermet június második felében zárják le. A munkálatok ideje alatt a várótermet és a bérletpénzárat is konténerekkel helyettesítik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek