Mellényúltak a demonstrálók – mondja a BKK

iho   ·   2014.02.18. 20:19

A jármávezetői jegyértékesítés Budapesten immár tizenhat éve, zökkenőmentesen működik, 2013 végétől lehet minden busz- és troli sofőrjétől menetjegyet venni. A száz forintos jegyárkülönbség is pont azért van, hogy a járművön csak azok váltsanak jegyet, akiknek máshol nem volt rá alkalmuk. A fedélzeti jegyárusítás – mivel csak egy része a szolgáltatásnak – nem növeli meg jelentősen a menetidőt, az összes jegyeladás mintegy egy százalékát teszi ki.

A BKK kezdeményezte, hogy a járművezetők mentesüljenek az áfás számla adása alól, mint ahogy az automatából vásárlás esetén sem lehet számlát kérni. A jegy nyugtaként szolgál, a számlaigényt utólagos kérésre oldanák meg. A BKK folyamatosan végzi a buszok, trolik vezetőfülkéinek átalakítását (például jobb megvilágítás beszerelése), a költségeket a BKK, mint megrendelő, megtéríti.

Szerkesztőségünk véleménye szerint az első ajtós felszállással ott keveredhetett össze a dolog, hogy ez esetben mindenképp kell érvényes jegyet, vagy bérletet felmutatni, ezzel a „csak egy megállót megyek” típusú bliccelést is teljesen megpróbálják kizárni. Épp ezért azok is rákényszerülnek a jegyvásárlásra, akik amúgy potenciális bliccelőnek számítanak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek