Mennek a Mercik

MTI   ·   2012.04.16. 08:07

A Mercedes-Benz új kecskeméti személyautógyárában eddig kétezer, értékesítésre gyártott személygépkocsi készült el, melynek első szállítmánya hétfőn hagyja el az üzemet – mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Az első 50 darab B-osztályú Mercedes a magyarországi kereskedőkön keresztül magyar vásárlókhoz kerül – mondta a kecskeméti gyár igazgatója a Hovány cégcsoport kecskeméti Mercedes-szalonjában szombaton este tartott rendezvényen.

Frank Klein emlékeztetett arra, hogy a március 29-én, az ügyfelek részére készülő autók gyártásának beindítása óta minden a tervek szerint halad, és az év végéig a tervezett darabszám el fog készülni.

A Hovány cégcsoport rendezvényén Frank Klein bemutatta azt az autót, melyet a Mercedes-Benz a Vatera aukciós portálon – április 21-én lejáró – árverésre bocsátott és a vételárral a Magyar Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.

A március 29-i gyárátadáson Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója elmondta: a kecskeméti gyárban évente 100-120 ezer személygépkocsit gyártanak, mely a rastatti gyárral együtt már elegendő kapacitás arra, hogy ki tudják elégíteni a részben új vevői igényeket a prémium-kompakt kategóriában is.

Dieter Zetsche bejelentette: az új B-osztály autóira már több mint százezer rendelés érkezett.

A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani új generációs Mercedes A és B modelljeit, s hogy a mintegy 800 millió eurós beruházással megvalósuló, 2500 főt foglalkoztató üzemet Kecskeméten építik fel.

Már a gyártás beindításának a napján bejelentették, hogy az év végéig a dolgozók létszámát 3 ezerre emelik, mert az év második felében egy négyajtós kupé gyártásának az előkészületeit is megkezdik Kecskeméten, melyből az első eladásra gyártott autó 2013-ban hagyja el a gyárat.

Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremt.

Kapcsolódó hírek