Merkel One üzembiztosan: átadták a németek első A350-es kormánygépét

iho/repülés   ·   2020.08.21. 15:00
luftwaffe_takes_delivery_of_first_a350_governmental_plane-2

Kap a Luftwaffe még két A321LR-t, csapat- és sebesült szállításra.

A Lufthansa Technik hamburgi nagyhangárában a szövetségi hadügyminiszter, Annegret Kramp-Karrenbauer jelenlétében vehette át a Luftwaffe a megrendelt három kéthajtóműves közül az elsőt, illetve a harmadikat – amint azt az oldalszám is jelzi.

A számok enyhe zűrzavara azt takarja, hogy korábbi közlések szerint ezt a példányt még nem szerelték fel teljes egészében a VIP-feladatra, nem tudni, hogy mi hiányzik ebből a példányból, egyes hírek szerint a kabinbelsők még nem véglegesek, de az biztos, hogy a minél előbbi használatba vétel érdekében ezt bocsájtják a légierő rendelkezésére, míg a most még nem teljesen elkészült 2-es és 3-as kapja a teljes kialakítást. Amikor pedig ezek a gépek is a légierőhöz kerülnek, akkor viszik vissza a hármast a befejező munkálatokra.

Arról is írtunk korábban, miért ez a nagy sietség: a kormányzati utaztatásokra használt flotta két A340-ese az elmúlt években már a súlyos elhasználódás jeleit mutatta, legalább is, ami a minden fontos részletre kiterjedő üzembiztonságot illeti. Kellemetlen és persze alaposan kitárgyalt esemény volt például, amikor 2018-ban a kancellár-asszony a Buenos Airesben tartott G20-as csúcstalálkozó megnyitójáról maradt le, mert a „Konrad Adenauer” holland légtérből kényszerült visszafordulni és leszállni Kölnben elektromos hiba miatt, aztán Merkel és kísérete egy A319-essel repült Madridba, majd onnan egy Iberia-járaton tovább. 2015-ben a német politikus és csapata a Luftwaffe A310-es tanker-szállító gépén repült Indiába, mert egyik 340-es sem volt repülőképes.

A leváltandó 340-esek egyike

A most átadott 350-es annak ellenére ígérkezik üzembiztosnak, hogy a gép a 340-essel szemben csak két hajtóművel repül, de ezek megbízhatósága bőven felülmúlja az előző típusét. Nem beszélve arról, hogy ezek a kormánygépek már újonnan gyártottak lesznek, nem a Lufthansától átvett példányok. A három 350-900-as beszerzése és kialakítása becslések szerint összesen 1,2-3 milliárd dollárba került a német államnak: 640 millió a gépekért, 288 millió a VIP kialakításért és 229 millió a védelmi rendszerekért.

A mostani ünnepség ugyanakkor még mindig nem jelenti azt, hogy Merkel legközelebbi fontos és messze eső találkozójára ezzel a géppel repül, mert a 350-est még további teszteknek vetik alá, de az átadáskor elhangzottak szerint valamikor még az idén már valóban VIP-feladatokat teljesít a gép. A fedélzeten konferencia-terem, lounge, különlegesen felszerelt konyha, speciális avionika, sőt, már ott van a LAIRCM, a rakéták elleni védelmet szolgáló rendszer is. (Gyanítható, hogy ennek részleteit szeretnék a német katonai illetékesek titokban tartani, mert a gép hátsó, a kilépőél mögötti részeiről a hamburgi átadáskor, de korábban sem jelent meg fotó.)

Kisebb hírverés kísért egy másik megrendelést: A Luftwaffe két további Airbust kap, a 320-as gépcsalád nagyobb hatótávolságú altípusából. Az A321LR-esek szintén a Lufthansa Technik hangáraiban nyerik el a végleges kialakítást.

A keskenytörzsű gépeket elsősorban csapatszállításra, illetve sebesült- és betegszállításra használják majd. Feltehetően ezek is újonnan gyártott gépek lesznek, természetesen a neo-sorozatból, és valóban komoly hatótávolsággal.

A „sima” A321LR 206 utassal a fedélzetén 7400 kilométer lerepülésére képes, a Luftwaffe gépeit csapatszállítóként 163 utasra tervezik, 7800 kilométeres hatótávval, ha így rendezik be, akkor hat intenzív ápolást és 12 közepesen súlyos állapotú beteget szállíthat.  

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek