Metró északról délre

Kemsei Zoltán   ·   2011.12.31. 13:00
00

Újpest, Rákospalota, a Belváros, valamint Kispest és Pestszentlőrinc gyors, kötöttpályás összeköttetésének tervei – a főváros szerkezete miatt – vajmi keveset változtak a harmincas évektől a hetvenes évekig. Az észak-déli vonal megépítésére az alapvető tervek tehát már léteztek, a belterületi „mélyszakaszt” viszont a kelet-nyugati vonalnál már megszokott szovjet technológiával fúrták ki.

Komplex aluljárórendszer (gyalogos és közúti) építése a Felszabadulás téren<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg<br>(forrás: VEKE-archívum)

A beruházási programjavaslatot 1968-ban tárgyalták meg, a Deák tér–Nagyvárad tér szakasz építése 1970 júniusában kezdődött, habár a Deák téri állomás előkészítésének bizonyos részei már az ötvenes években megépültek. A 3,7 kilométer hosszú új metróvonal első szakaszának állomásai: Deák tér (itt találkozott a megnyitás után 1-es vonalnak átnevezett kisföldalattival és a kelet-nyugati metróval), Felszabadulás tér (Ferenciek tere), Kálvin tér, Ferenc körút (Corvin negyed), Klinikák, Nagyvárad tér. Új gyalogosaluljáró épült a Deák téren, a Felszabadulás téren, a Kálvin téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren, a Klinikák állomásnál a mozgólépcsők egyből az utcaszintre vezetnek. A Nagyvárad téri állomás a kéreg alatti szakasz első megállójaként épült. A vonalat 1976. december 31-én adták át a forgalomnak.

A vonalra ötven Ev3 típusú, vezetőállásos motorkocsit szereztek be a szovjet Mitiscsinszkij (ma Metrovagonmas) gyártól, ezek eleinte ötkocsis szerelvényekbe sorozva közlekedtek, saját járműtelep híján a Pillangó utcától, a Deák téri összekötőalagúton át kiállva. Az újonnan megépült állomások arculata kissé eltért a 2-es vonalon megszokottól: a Ferenc körúton és a Klinikáknál a kő falburkolatot színes könnyűszerkezetes burkolattal helyettesítették, minden állomásra egységes terv szerint gyártott, ám állomásonként más-más színű pihenőszékeket helyeztek el. Nagy utasforgalomra számítva a Kálvin téri és a Ferenc körúti állomásokat eleve négykaros mozgólépcsővel építették.

Épül a Nagyvárad téren az aluljáró és a SOTE tornya<br>(a képek forrása: fortepan.hu)

A Nagyvárad tér kéreg alatti állomása új és egyedi volt a maga nemében (később az Élmunkás téren ennek „olcsóbb kivitelű” változata épült meg): „másfeles” mélységben, azaz az aluljáróból rövid lépcsősorral megközelíthetően épült. Az aluljáró szintjén levő „galériáról” több lépcsőn közelíthető meg az állomás. A Deák téren, a kisföldalatti régi, felhagyott alagútjában a metró átadásával egy időben, 1976. december 31-én nyílt meg a Földalatti Vasúti Múzeum.

Kapcsolódó hírek