Mi mondjuk meg, hogyan közlekednek a vonatok: háromezren szóltak hozzá érdemben a menetrendhez

MTI/iho   ·   2021.11.11. 15:00
01_kiss_esztergom

Magyarország kormánya vasútbarát, 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítva folyamatosan javítja a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét, a vasút térnyerését – hangsúlyozta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, ahol az utasok javaslatai alapján is bővülő, december 12-én életbelépő 2021/2022-es vasúti menetrend változásait ismertették.

Az ITM államtitkára kiemelte, a vasúti kínálat minőségét az infrastruktúra, a járműállomány és az állomások állapota mellett alapvetően befolyásolja a menetrendi kínálat is. Az idén nyáron első alkalommal indították el kísérleti jelleggel a vasúti menetrendi tervezetek széles körű, online véleményeztetését. A beérkezett több mint háromezer érdemi, építő jellegű észrevétel alapján számos módosítást építenek be az új vasúti menetrendbe.

Mosóczi László felidézte, hogy az utasok európai színvonalú kiszolgálása érdekében

  • korszerűsítik, villamosítják a pályahálózatot,
  • az emeletes motorvonatok is közlekednek,
  • a magyar fejlesztésű és gyártású IC+-kocsik a nemzetközi és távolsági forgalomban teszik kényelmesebbé, vonzóbbá a vasúti közlekedést.

Hozzátette, folyamatosan újulnak meg a vasútállomások, a leglátványosabb példa a Nyugati pályaudvar utascsarnokának műemléki rekonstrukciója. Mosóczi László rámutatott arra, hogy az új menetrendben a pusztaszabolcsi és a hatvani vonalon elvégzett pályafelújításoknak köszönhetően gyakrabban és gyorsabban járnak a vonatok Érd, Százhalombatta, Dunaújváros felé. Példakánt említette, hogy Budapest és Dunaújváros között 20 perccel rövidül, egy óra közelébe csökken a menetidő.

Ismertette, hogy Hatvanból és Gödöllőről reggelenként elinduló új zónázó vonatok az eddigieknél 15 perccel hamarabb futnak be a fővárosba. A menetrendváltástól a most még csak munkanapokon a Budapest Déli pályaudvar és Tatabánya között közlekedő vonatok a hétvégén is járnak majd, vagyis félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy több elővárosi szakaszon is meghosszabbodik az üzemidő, például a dunaújvárosiak az utolsó járattal a jelenleginél két órával később is haza vonatozhatnak a fővárosból.

Mosóczi László kitért arra, hogy jelentős kínálatbővítést vezetnek be az Esztergom–Komárom vonalon. Az Esztergom és Süttő közötti szakaszon munkanapokon nyolc pár vonat közlekedik majd, a csúcsidei időszakokban óránkénti indulásokkal, csatlakozással a budapesti járatokhoz Esztergom-Kertváros állomáson. Három-négy vonat meghosszabbított útvonalon Esztergom és Komárom, ebből egy vonatpár Esztergom és Székesfehérvár között közlekedik majd.

Az ITM államtitkár szólt arról is, hogy a Székesfehérvár–Pusztaszabolcs vonal fontos szerepet tölt be a megyeszékhely elővárosi forgalmában, ezért munkanapokon reggel és délután új vonatpárok indulnak a munkába és iskolába járást segítve.

Az új menetrendben új közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a Kecskemét–Cegléd–Szolnok útvonalon munkanapokon egy reggeli járattal, a délutáni időszakban 60 percenként induló járatokkal. Sokak kérésére a Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon Interrégió vonatok megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán – ismertette Mosóczi László.

Az ITM államtitkára rámutatott arra is, hogy a nemzetközi szolgáltatási kínálat egyebek mellett Arad, Kolozsvár, Munkács, Kassa, Graz és Ljubljana irányába is bővül.

Mosóczi László szólt arról is, hogy az év utolsó hetében is sokakat érintő változás lép életbe, a Budapest elővárosi vasútvonalak többségén feloldják, vagy érdemben mérsékelik a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat.

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő tavasszal tehetnek észrevételeket, javaslatokat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd – tette hozzá Mosóczi László.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a december 12-én életbelépő új vasúti menetrendben nagyobb kínálatot biztosítanak az utasoknak a fővárosi elővárosban és távolsági szolgáltatásban, több intercity közlekedik majd.

Négy évvel ezelőtt 130–140 intercity közlekedett a MÁV hálózatán, az új menetrend életbe léptetésével ez a száma 200-ra növekszik. A szolgáltatás folyamatos bővítése annak köszönhető, hogy jobb állapotban vannak a vasúti pályák, a gördülőállomány folyamatosan fejlődik – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek