Mikor állnak már forgalomba az eCitarók?

Ács Attila   ·   2022.02.12. 15:00
00_e-citaro_garazs

Lassan fél éve az országban van a teljes flotta, de még mindig csak néhány elektromos Mercedes közlekedik Budapest agglomerációjában, megkérdeztük a Volánbuszt, miért.

Tavaly nyáron írt ki közbeszerzést a Volánbusz Zrt. negyven új, elektromos szóló busz beszerzésére meglehetősen rövid szállítási határidővel, ami végül az országos mainstream sajtóba is bekerült, hiszen kiderült, hogy Németországban már az eredményhirdetés előtt javában gyártották a buszokat „saját kockázatra”. Valószínűleg senki nem lepődött meg, hogy – egyedüli indulóként – végül tényleg a Mercedes nyert, az eCitarók a nyár végére meg is érkeztek az országba.

Tudni lehetett, hogy az Eucharisztikus Kongresszuson ráhordó járataként debütálnak majd és ezután több rendezvényre is szállítani fognak utasokat, de azóta eltelt közel fél év, az összes rendezvénynek vége, viszont még mindig csak néhány új busz közlekedik azokon a vonalakon, ahova tulajdonképpen ténylegesen vették őket. Megkérdeztük a Volánbuszt, hogy mi indokolja a megszokottól jóval hosszabb próbaüzemet, mik az eddigi tapasztalatok, valamint hogy mikor és pontosan hol áll majd forgalomba a teljes flotta.

A Volánbusz válasza

„A negyven Mercedes-Benz eCitaro típusú elektromos autóbuszt egyes kiemelt rendezvényekkel kapcsolatos személyszállítási feladatok során teszteltük (52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, »Egy a természettel« Vadászati és Természeti Világkiállítás, Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó) hogy az így szerzett üzemeltetési tapasztalatok hasznosításával állhassanak forgalomba a közösségi közlekedésben 2022 tavaszán. Emellett 2021. október 20-ától munkanapokon négy elektromos autóbusz próbaüzemben közlekedik a fővárosi agglomeráció 22-es, 40-es, 140-es, 172-es, 188-as és 240-es autóbuszvonalán is azért, hogy menetrend szerinti forgalomban is kipróbáljuk őket.

A teljes állomány forgalomba állítása a töltő infrastruktúra Budapest, Hunyadi úti telephelyünkön történő kiépítése után valósulhat meg, ami várhatóan néhány héten belül befejeződik. A járművek ezután elsőként a 22, 22A, 222 és 188E vonalakon, majd a 40-40B-40E, 88-88A, 188-188E, 140-140A-140B, 240, 172-173-272 vonalakon közlekednek majd. Fordaszerkezetük még kialakítás alatt áll, szükség szerint változhat.

A járművek hatótávolsága tapasztalataink szerint, az üzemeltetési körülményektől függően 160-220 km. Töltésük egyelőre a Budapest Hunyadi úti telephelyen történik majd, de vizsgáljuk a végállomási töltési lehetőségeket.”

Na és a CNG-buszok?

Ahogy a napokban beszámoltunk róla, 164 sűrített földgáz üzemű MAN-t is vásárol a társaság, ezek nagy része, mintegy 75 jármű szintén a budapesti agglomerációban, az eCitarók mellett áll majd forgalomba, kíváncsiak lettünk volna, hogy mikor, azonban:

„A CNG-üzemű járművek beszerzésére vonatkozó szerződéskötésére csak a jogorvoslati határidő után kerülhet sor, így az érkező autóbuszokkal kapcsolatos részletekről a szerződéskötést követően tájékoztatjuk a nyilvánosságot.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek