Minek annyi kitérő?

A ProRail indoklása szerint a tervek által említett mintegy 2200 váltó eltávolítása után a pályafenntartási költségek akár 42 millió euróval (mintegy 12 milliárd forinttal) is csökkenhetnek – ezt egy nemrégiben elkészített jelentésre alapozzák, amely napjainkban került nyilvánosságra. A kitérők problémája az elmúlt évek során azért vált aktuálissá, mert tavaly és tavalyelőtt télen is több ezer váltó fagyott be a zord időjárás következtében, téve lehetetlenné a közlekedést. A drasztikus csökkentés szükségességét már a ProRail korábbi vezetője is hangsúlyozta.

Az érem másik oldala azonban az utasok érdekeinek csorbulását mutatja, hiszen, bár a költségek valószínűleg kisebbek lesznek majd, a vasút egyébként is korlátozott rugalmassága tovább apad. Így például a tereléseknél és egyéb váratlan eseményeknél valószínűsíthetően nagyobb – és így drágább – kerülőket kell majd tenni, esetleg több átszállásra kényszerítve az utazót.

A kevesebb váltószerkezet tehát kisebb költséggel és önmagában kisebb kockázattal jár – ami nincs, az nem is romolhat el – de a csúcsra járatott holland sínpárokon így újabb szűk keresztmetszetek keletkezhetnek, amelyek éppen rendkívüli helyzetekben bosszulhatják meg magukat.

Nemzetközi példát is mutat a pályavasút, vigyázó tekintetünket vessük csak Tokióra, ahol a főpályaudvaron mindösszesen 28 váltót találhatunk, ezzel szemben a sokkal kisebb Utrecht Centraal állomáson éppen tízszer ennyit, azaz kétszáznyolcvanat számlálhatunk. A teljes holland hálózaton pedig 8144 az eredmény, a megtakarítás pedig 42 millió euró lehetne, ha 2200 kitérőt felszámolnának – kitérőkre lebontva ez több mint 19 ezer eurós (ötmillió forintos) spórolás.

Kérdés mindemellett, hogy megéri-e az ilyen téren történő takarékoskodás? A rugalmatlanság, az okozott késések és többletátszállások végső soron nem az utasok felháborodásához és elpártolásához vezetnek majd? Mert ez is bevételcsökkenést eredményez, de az utasok csökkenése – a kitérőkével szemben – nem puszta statisztikai tény, amelyet egyik évről a másikra meg lehet fordítani.

A takarékos hollandoknak tehát mérlegelniük kell, hogy azt teszik, ami a vérükben van, vagyis a minél hatékonyabb, minél gazdaságosabb, minél kevésbé redundáns működés, vagy hallgatnak az eszükre és áldoznak többet a saját kényelmükre.