Mínuszban a civil Szuhoj, még mindig lassú a gyártás

iho   ·   2013.11.04. 10:30
cim_jakut

Durván nő a vesztesége a jelenleg a nemzetközi piacon egyedüli orosz civil repülőgépgyártónak. A friss jelentés szerint az év első kilenc hónapjában a Sukhoi Civil Aircraft Co. negatív eredménye a tavalyi hasonló időszakhoz képest 2,8-szorosára növekedett.

A bevétel 14,2 százalékkal volt alacsonyabb, mert noha a cégnek sikerült végre átadnia az első Szuhoj S100-as regionális utasszállítókat az első nyugati megrendelő, a mexikói Interjet Airline számára, az eladások és átadások üzeme továbbra is nagyon lassú.

A mexikói Interjet Szuhoja

Az orosz cég majdnem 200 gépes rendelésállomány mellett idén a tervek szerint 26 példányt kellene, hogy a légitársaságoknak leszállítson, jövőre pedig negyvenet. A nagy moszkvai repülőszalon, a MAKS alkalmat adott ugyan újabb szerződésekre, de ez csak 21 gépet jelent.

Tovább csökkenti a gyártó bevételeit, hogy az Aeroflotnak már leszállított első tíz gépet folyamatosan újabb kiadásúakkal kell lecserélni, amelyek már teljesítik az ígért paramétereket, és kijavították a korai széria hibáit (például van elég illemhely az utasok számának és a repült vonalak időtartamának megfelelően). Az Aeroflottól visszakapott példányokat korábbi hírek szerint a Szuhoj VIP-gépekként próbálja újraértékesíteni.

Tíz gépet kapott az Aeroflot, ezeket kénytelen újraértékesíteni a gyártó

Az idén elkészült Superjetekből a mexikói vevőn kívül az indonéz Sky Aviation és a laoszi Lao Central kapott, tavaly év végén lépett be a típus üzemeltetői közé a távol-keleti Yakutia. Ugyancsak az idei év vívmánya volt, hogy elkészült a megnövelt felszállósúlyú, 4500 kilométernél is nagyobb hatótávolságra tervezett új változat, az első gép a Gazpromé lesz.

A tavalyi indonéziai katasztrófa után azonban idén egy látványos izlandi hasra szállás csökkentette a gép renoméját. Az S-100-asból a céget felügyelő állami szervek szerint 2020-ra 490 kellene, hogy elkészüljön, és 2018-ra kellene az eladásoknak kiegyenlíteniük az elhúzódó fejlesztés ugyancsak megnövekedett költségeit. Az első prototípus öt éve szállt fel, az első szériapéldányt 2011-ben adták át, de a gyártó weboldala szerint eddig mindösszesen csak 20 példány került a légitársaságokhoz a 100 személyes utasszállítóból.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek