Mit ér az őrzés?

iho/vasút   ·   2012.03.01. 14:00
400

Az 1867-ben a forgalomnak átadott Józsefvárosi pályaudvar a Keleti megépüléséig (1884) Budapest főpályaudvara volt. Azóta évtizedekig csak teherforgalmi célokat szolgált, aztán 1936-tól újra ablakos vonatok is bejártak a pályaudvarra. Az 1990-es években megszűnt az áruforgalom, konténerterminál működött ekkoriban, ahonnan RoLa vonatok is indultak. A 2005-ös menetrendváltáskor pedig végleg bezárták a pályaudvart, az elővárosi ingavonatokat a Keletibe és Kőbánya-Kispestre irányították.

Józsefváros teljes pompájában, manapság<br>(fotók: Vörös Attila)

Az azóta eltelt hat év alatt a megélhetési bűnözés teljesen tönkretette az állomást, a felsővezeték-hálózatból szinte semmi sem maradt. A legjelentősebb károkat tavaly okozták, erről az Indóház is beszámolt. Azóta Budapest területén a vasút mentén folyamatosan posztolnak a vasútőrök. A Ferencváros és Kőbánya felső, illetve Ferencváros–Józsefváros szakaszon járőröző sárgamellényesekkel szinte nem lehet nem találkozni.

Vasútőr Kőbánya felsőn, itt épp senki nem akar rongálni

A március elsején éjszaka kábellopni induló elkövetőknek mégis sikerült. A Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a használaton kívüli felsővezetékből 35 méternyi rézkábelt eltulajdonítottak. A Népligettől a Keletiig kiépített tápvezeték nem volt feszültség alá helyezve, így könnyű prédát jelentett a tolvajoknak. De legalább a forgalmat sem tartja fel az eset.

A fapados kábeltépési módszer komoly pusztítást végez

Kapcsolódó hírek